A CNN arról írt, hogy az Egyesült Államok továbbra is ki fog tartani az Ukrajnának küldött fegyverszállítások mellett. A több százmillió dollár értékű felszerelés kulcsfontosságú az orosz invázió elleni harcban. Egy magas rangú amerikai védelmi tisztviselő szerint

minden bizonnyal a közelmúlt legnagyobb támogatását adja most az ország egy konfliktusban lévő partnerének.

Fotó: Sergei SUPINSKY / AFP

Ezzel együtt több amerikai tisztviselő és katonai elemző aggódik a nagymértékű fegyveradományok miatt, mivel hosszú távon eszek az eszközök valószínűleg olyan milíciák kezére kerülnek, akiket az USA nem akarna felfegyverezni.

A Biden-kormány is tisztában van vele, hogy a szállítmányok egy része nem a várt helyre fog kerülni

– erről egy védelmi illetékes beszélt. Hozzátette, ennek ellenére a kormány nagyobb kockázatnak látja, ha nem támogatja Ukrajnát Moszkvával szemben.

Fotó: Maksim Safaniuk / Shutterstock

Mivel sem az USA, sem a nincs a helyszínen, így kizárólag az ukrán kormánytól kapott információkra hagyatkozhatnak az adományokkal és az aktuális helyzettel kapcsolatban. A CNN-nek nyilatkozó több forrás is arról számolt be, hogy az ukránok végeredményeben csak azt mondják, hogy egyre több fegyverre és segélyre van szükségük a harcokban.

Ez egy háború. Minden, amit Ukrajna nyilvánosan tesz vagy mond, az azt a célt szolgálja, hogy megnyerjék a háborút. Minden nyilatkozat, minden interjú és minden Zelenszkij-megjelenés egy információs művelet része

– erről egy nyugati hírszerzési ügynökség tagja beszélt.

A CNN két az amerikai és a nyugati hírszerzést ismerő forrásra hivatkozva azt írja, hogy a NATO-nak és az USA-nak ugyan vannak információi arról, mi zajlik jelenleg Ukrajnában, de ezek az információk hiányosak, és nem lehet belőlük pontos képet alkotni a kialakult helyzetről. Ezt még ukrán tisztviselők is elismerik a CNN szerint.

Nehéz nyomon követni a helyzetet, ha senki nincs a területen

– mondta az egyik megkérdezett forrás.

Átláthatatlan a fegyverek helyzete

A leszállított fegyverek közül a nagyobb rendszereket még viszonylag egyszerű nyomon követni. Ilyen például az S–300 légvédelmi rendszer, amit vasúton szállítottak Ukrajnába a múlt héten. Viszont a kézifegyvereket, a Javelin és Stinger rakétákat vagy a Switchblade drónokat lehetetlen követni, ha egyszer átadták azokat a védelmi erőknek.

Fotó: ID1974 / Shutterstock

Nem tudjuk megmondani, hogy hol vannak ezek az eszközök Ukrajnán belül, és azt sem, hogy az ukránok használják-e ezeket

– mondta egy magas rangú védelmi tisztviselő.

Nem számolnak be nekünk minden lőszerről, amit kilőnek. Lehet, hogy sosem fog kiderülni, hogy egyáltalán használják-e a Switchblade drónokat.

Érdekesség, hogy az Egyesült Államok egyelőre nem tart attól, hogy a fegyvereik orosz kézre kerülnek. Hírszerzési tájékoztatás szerint Oroszország nem tudja megszerezni az amerikai eszközöket, illetve a fegyverszállítmányokban is csak minimális kárt tudnak tenni. Oroszország korábban kijelentette, hogy célpontnak fogja tekinteni az Ukrajnának küldött fegyverszállítmányokat,

ám jelenleg úgy látszik, hogy az inváziós erők nem csapnak le ezekre a készletekre.

Egyelőre csak találgatások vannak azzal kapcsolatban, hogy Moszkva miért nem támadja aktívabban a fegyvercsomagokat. Egy hétfői orosz jelentés szerint sikerült felrobbantaniuk egy amerikai fegyvereket tároló raktárt Lviv közelében, de ezt az információt a CNN nem tudta megerősíteni.