A Boeing egyre közelebb kerül ahhoz, hogy véglegesítse a Kínával kötendő, akár 500 repülőgép eladásáról szóló megállapodást. Ha sikerülne tető alá hozni, akkor a tranzakció véget vetne a 2017-ben, Donald Trump amerikai elnök első ciklusa alatt kezdődött értékesítési szünetnek.
A Bloombergnek nyilatkozó források szerint a két fél még mindig tárgyal a komplex repülőgép-eladás feltételeiről, beleértve a repülőgépek típusait és mennyiségét, valamint a szállítási ütemtervet. A Kína számára évek óta készülő óriási értékesítési csomag sorsa nagyban függ attól, hogy a két országnak sikerül-e rendeznie a kereskedelmi ellentéteket. Ha nem, akkor még meghiúsulhat az ügylet.
A kínai illetékesek már tárgyalásokat folytatnak a hazai légitársaságokkal arról, hogy hány Boeing repülőgépre lesz szükségük a közeljövőben. A megrendelés méreteit tekintve hasonló lesz, mint az az 500 repülőgépes tranzakció, amelyet Kína sajtóhírek szerint az francia Airbusszal kötött, de még szintén nem jelentették be hivatalosan.
A Boeing megrendelése várhatóan egy nagyobb kereskedelmi megállapodás központi eleme lesz, amely Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök számára is előnyös lesz, és amely a két ország között húzódó kereskedelmi feszültségek lezárását hozhatja.
A Boeing egyelőre nem volt hajlandó kommentálni a lehetséges megállapodásról szóló híreket. A világ egyik legnagyobb repülőgép-gyártójának megrendelései jelentős szerepet játszanak az amerikai diplomáciában, mióta Donald Trump januárban visszatért a Fehér Házba. A Washingtonnal tárgyaló országok előszeretettel kötöttek megállapodásokat új repülőgépek beszerzésére, hogy ezzel is csökkentsék a Trump által hangoztatott kereskedelmi egyensúlytalanságukat az Egyesült Államokkal szemben.
Amerika és Kína már több tárgyalási fordulót is lefolytatott az egymásra rálicitáló, egyes esetekben akár 145 százalékig is emelkedő vámtarifák bejelentése óta. Bár már voltak halasztások és jelentős enyhítések, de még nem jutottak végleges kereskedelmi megállapodásra a felek. A nyár elején Hszi telefonon meghívta Trumpot Kínába, azonban a dátumot nem határozták meg. Az egyik lehetőség a találkozóra október végén, a dél-koreai Ázsiai–Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés csúcstalálkozója előtt kínálkozik.
A Boeing legutóbbi kínai üzletét 2017 novemberében, Donald Trump első kínai látogatásán hozták nyilvánosságra. Az akkor nyélbe ütött üzlet 300 repülőgép megrendelését foglalta magába, amelynek értéke akkor 37 milliárd dollárra rúgott.
Az amerikai repülőgépgyártó azonban piacot vesztett a térségben, és 2019 óta az Airbus dominálja az értékesítést és a szállításokat Kínában, miután az ország szabályozó hatóságai két halálos baleset után elsőként tiltották be a 737 Max repülőgépek üzemeltetését. A Boeing honlapja szerint 2019 eleje óta csupán 30 megrendelést kapott kínai légitársaságoktól és lízingcégektől. Kelly Ortberg vezérigazgató év elején egy interjúban optimistán nyilatkozott arról, hogy a Pekinggel folytatott többéves tárgyalások végre meghozhatják gyümölcsüket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.