Az Egyesült Államok lefoglalná a szankciókkal sújtott Szulejmán Kerimov tulajdonát képező, Amadea nevű szuperjachtot, amely jelenleg Fidzsi felségvizein tartózkodik – írta a Business Insider. A szigetország főügyésze kedden azt kérte a bíróságtól, akadályozza meg, hogy a motoros hajó elhagyja az ország második legnagyobb szigetét, Lautokát, és vegye zár alá a 325 millió dollárt (mintegy 112 milliárd forintot) érő jachtot. 

A bíróság egyelőre nem vette napirendre az ügyet, de a jacht kapitányát már a hajó április 13-iki dokkolása napján kihallgatta a rendőrség, mert az a vámeljárást megkerülve kötött ki Lautokán. Az Amadea Mexikó nyugati partjairól hajózott ki még március végén.

 

A több mint 100 méter hosszú, saját helikopter-leszállóval, jakuzzival és fedélzeti moziteremmel is rendelkező Amadeát 2016-ban bocsátották vízre; jelenleg a Kajmán-szigetek zászlaja alatt hajózik. Nyolc kabinjában legfeljebb 16 vendéget tud fogadni, akik kényelméről a hajó 36 fős személyzete gondoskodik. A hajó húsz csomós sebességre képes, de ebből az utasok semmit nem éreznek meg a Zuretti nevű francia dizájnercég által tervezett kabinjaikban. A szuperjacht fenntartása évi 25-30 millió dollárjába kerül a tulajdonosnak a Yachtbible adatai szerint.

A Szulejmán Kerimov tulajdonában lévő Amadea szuperjacht.
Fotó: Osman Uras / Anadolu Agency via AFP

Kerimov a szankciós listán

Fidzsi főügyésze nem reagált az Insider azon kérdésére, hogy miért akarja zár alá venni az Amadeát, illetve arra sem, tudomása szerint ki a jacht tulajdonosa. A szigetország egyelőre nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben az Ukrajna ellen indított háború miatt, de ebből az esetből úgy tűnik, a helyi hatóságok együttműködnek az Egyesült Államokkal a büntetőintézkedések foganatosítása érdekében.

A dagesztáni születésű Szulejmán Kerimov neve március 15-én került fel az európai, brit és amerikai szankciókkal sújtott orosz állampolgárok listájára. Az szerint Kerimov is tagja az orosz oligarchák belső körének, bejáratos Vlagyimir Putyinhoz, ráadásul az üzleti érdekeltségei mellett a politikában is aktív, Dagesztánt képviselő szenátor a moszkvai Szövetségi Tanácsban.

Megkerülhetik a szankciókat az orosz oligarchák

Az Egyesült Királyság az egyik legszigorúbb szankciós csomagot rakta össze a Vlagyimir Putyinhoz közel álló oligarchákkal szemben. A 35 névből álló listán Roman Abramovics mellett Alisher Uszmanov neve is szerepel, aki szintén jelentős alakja volt korábban az angol focinak.

Az orosz oligarcha ellen már 2018 óta büntetőintézkedések vannak érvényben az Egyesült Államokban. Franciaországban pénzmosás és adócsalás gyanúja miatt folyik ellene vizsgálat; a vád szerint több mint 400 millió eurónyi vagyonszerzési adót nem fizette be a franciáknak, akiknél több villát is vásárolt.

A Bloomberg becslése szerint Kerimov vagyona mintegy 14,3 milliárd dollár lehet. Ő a fő tulajdonosa a Nafta Moszkva nevű pénzügyi befektetési társaságnak, valamint a családja birtokában van a Poljusz Gold nevű vállalat is, amely Oroszország legnagyobb aranytermelője. Szulejmán 2015-ben bízta rá vállalatbirodalmának ékkövét a most is alig 27 éves fiára Szaid Kerimovra, akinek szintén van egy szuperjachtja, az ICE, ami mintegy 170 millió dollárt ér.

A most 56 éves Szulejmán Kerimov 1999-ben lépett be az orosz üzleti világ elitligájába, akkor vásárolta meg ötven dollárért az olajszállítással foglalkozó Nafta Moszkvát. Bár a cég valóban nem ért sokat, arra alkalmasnak bizonyult, hogy Kerimov jelzálogként használja a céget további hitelek felvételéhez. 2009-ben szerzett 40 százalékos részesdést szerzett a Poljusz Goldban. Ez a cég repítette az orosz milliárdosok listájának élvonalába már a koronavírus-járvány idején.

Fürdik az aranyban a Polyus

A kiugróan magas nyereség okán a cégvezetés 435 millió dolláros osztalékfizetési javaslatot tett az első fél évre.

A Kerimov család az orosz oligarchák elleni szakciók bejelentése előtt több mint 78 százalékos tulajdonrészt birtololt a Poljuszból, ám április elején mintegy 6 milliárd dollár értékű részvénypakettjét értékesítette, így részesedése a tőzsdei cégben 46 százalékra apadt a Bloomberg beszámolója szerint. 

Az orosz oligarchák szuperjachtjainak bizonytalan sorsáról itt írtunk bővebben:

Menekítik luxusjachtjaikat az orosz oligarchák

Az Oroszország és az orosz oligarchák elleni nyugati szankciók miatt egyre több orosz luxusjacht indult útnak a Maldív-, illetve a Seychelle-szigetekre.