A szlovák kormány szerdai ülésén jóváhagyta a rendeletet, melynek célja a legkiszolgáltatottabb szociális csoportok támogatása – számolt be az Új Szó.  Erre a célra körülbelül 22 millió eurót szántak.

Az egyszeri támogatásra számíthatnak az anyagi szükséghelyzetben lévő háztartások – közel 58 ezren – valamint a nevelőszülők is (7300 személy). 

Ez azt jelenti, hogy az állami juttatás összege a májusi hónapra 100 euróval emelkedik. A minisztérium veszélyeztetett csoportként tekint a gondozókra és a fogyatékkal élők személyi asszisztenseként tevékenykedőkre, ezért ők is megkapják az egyszeri támogatást.

Lifebelt 100 Euro Banknote White Background mentőöv segély százeurós bankjegy pénz támogatás

Fotó: Shutterstock

Az állam segítséget nyújt több mint 70 ezer 62 éven felüli személynek, akik nem jogosultak a nyugdíjra, s nincs más tevékenységből származó bevételük. Az utolsó kiválasztott csoportba azok tartoznak, akik hivatalosan nem kapnak juttatást a gondozásért, de fogyatékkal élő személyről vagy 80 évnél idősebb nyugdíjasról gondoskodnak. 

A koalíció azonban továbbra sem tudott megegyezni az inflációs intézkedéscsomagról , a és a gyermekek után járó adóbónusz emelésének kérdése továbbra is megosztja a kormánypártokat.