Az európai tagállamok állam- és kormányfői elvi megállapodásra jutottak az Oroszország elleni hatodik szankciós csomag részleteiről Brüsszelben, a kétnaposra tervezett EU-tanácskozás első estéjén. A részleteket kedden dolgozzák ki.

Charles Michel, az ET elnöke mikroblogján azt írta: megállapodás született az orosz olaj európai importjának tilalmáról. A most elfogadott intézkedésekkel többek között korlátozzák az Oroszországból érkező nyersolaj behozatalát. Az eddigi importvolumen kétharmadára azonnali embargó vonatkozik, azaz megtiltják a tengeri olajszállításokat Oroszországból. Az Európai Bizottság elnökének tweetje szerint az év végéig az orosz olajimport 90 százalékát szankcionálnák.

Elvben megállapodhatnak az olajembargóról az uniós vezetők, de az ördög a részletekben rejlik

Felvizezett javaslat került az állam- és kormányfői elé, amely a vezetéken érkező orosz kőolajat ideiglenesen mentesítené az embargó alól, hogy elfogadhassák az immár hatodik szankciós csomagot.

 

Lekapcsolják a Sberbankot

A szankciók ezenfelül egy újabb pénzintézetet, három újabb orosz televíziót, valamint több magánszemélyt is érintenek. Charles Michel közlése szerint a hatodik szankciós csomaggala Sberbankot is lekapcsolják a SWIFT-rendszerről.

Az ET elnöke szerint a miniszterelnökök tanácsa arról is döntött, hogy további 9 milliárd eurós segélyt ad Ukrajnának. 

Ez az ország adta a legtöbb segítséget Ukrajnának

Az Ukrajnát nem csak szóval segítő országok saját gazdasági erejükhöz mért hozzájárulását hasonlították össze.

 

Vezetéken jöhet még az orosz olaj

Charles Michel sajtótájékoztatóján elmondta: a vezetéken keresztül érkező olajszállításokra ideiglenes moratórium vonatkozik az embargó alól. Ursula von der Leyen hozzátette: a északi szárnyát az év végéig lezárják, azaz Németország és Lengyelország 2022 végéig lemond a vezetéken érkező orosz kőolajról is, így érhető el az orosz olajszállítások 90 százalékának szankcionálása. Jelenleg az unióba importált nyersolaj kétharmada tengeren, egyharmada vezetéken érkezik Európába.  

A Barátság déli szárnyán Magyarországot és Szlovákiát kőolajjal ellátó vezetéken érkező olajszállítások leállításáról a későbbiekben még tárgyalnak

– tette hozzá az EB elnöke. 

Orbán: A leghajmeresztőbb ötletet sikerült kivédeni

A kormányfő az EU-csúcs első napja után közzétett videójában azt mondta: megvédtük a rezsicsökkentést!

Ursula von der Leyen elmondta azt is: lehetőség van arra, hogy az Adria kőolajvezeték kapacitásait olyan mértékben növeljék, hogy ez úton teljesen kiváltható legyen a Magyarországra érkező orosz kőolaj. Az EB elnöke szerint ez a folyamat 45–60 nap alatt végrehajtható, és »némi« beruházását igényel.

A magyarországi olajfinomítók átállítása ugyanakkor ennél jóval hosszabb időt vesz igénybe.

Két hónap múlva dönthet a Mol a finomító átalakításáról

Eldőlt: felkészül a Mol arra az esetre, ha nem kapna vezetéken oroszországi olajat. Igaz, az elmúlt nyolc évben is azon dolgozott, hogy képessé váljon 35 százalékban nem orosz minőség feldolgozására Százhalombattán.

Az embargó hírére kilőtt az olajár

Miután az Európai Unió állam- és kormányfői elvi megállapodásra jutottak az Oroszország elleni hatodik szankciós csomag részleteiről Brüsszelben, a kétnaposra tervezett EU első estéjén, az olajár is megugrott.