Szerdán a Federal Reserve hajtotta végre ebben az évszázadban a legnagyobb kamatemelését, a brazilok egy százalékponttal, 12,75 százalékra tolták fel a fő kamatot, csütörtökön pedig a Bank of England folytatta a sort: negyed százalékpontot emelt, és 1 százalékos fő kamata így már 2009 óta a legmagasabb. A BoE mérlege eddig négy egymást követő kamatemelés, decemberben az irányadó kamat még rekordalacsony szinten, 0,1 százalékon állt.

Fotó: AFP

A világ jegybankjai az emelkedő ellen harcolnak a kamatkondíciók szigorításával. A briteknél tavaly nyár óta rendületlenül gyorsul az éves infláció, márciusra három évtizedes csúcsot ért el 7 százalékon, és a kamatemelések ellenére a BoE szakértői szerint őszre kinéz a négy évtizedes csúcs 10,25 százalék környékén – írta a The Times. A bank inflációs előrejelzéseit emelte, miközben romlott a várakozása a brit gazdaság teljesítményét illetően: jelenleg jövőre enyhe recesszióra számít a 1,25 százalékos növekedés helyett.

Ami a brit háztartásokat illeti, a felszökő infláció számukra merőben szokatlan kényelmetlenséget jelent. Az árak emelkedését kompenzáló kormányzati intézkedések ellenére a hazavitt jövedelmük 1964 óta a legnagyobbat csökken, az idén 1,75 százalékponttal – írta a brit lap. Hasonló visszaesésre csak 2011-ben került sor, az akkor bevezetett megszorító intézkedések következtében.

A kamatemelési sorozatot csütörtök délután az elemzői várakozások szerint a cseh és a lengyel jegybank folytatja, az előbbi fél, az utóbbi egy százalékpontos szigorítást hajthat végre.