Az orosz parlament és kormányzat a tartalékkezelési szabályok megváltoztatását tervezi, és aranyból és drágakövekből egy speciális tartalékot hoznának létre amely háború idején hozzáférhető lenne - jelentette a Bloomberg egy dokumentumra hivatkozva, amely a kormány honlapján jelent meg. (Az amerikai hírügynökség cikkébe fűzte a forrást, nekünk azonban nem sikerült megnyitni.)

Az orosz pénzügyminisztérium javaslata szerint bővülnének az elnök jogkörei a tartalékhoz való hozzáférésben. Korábban, a múlt héten az orosz törvényhozás már elfogadott hasonló értelmű szabályokat - írta a Bloomberg. Az orosz állami tartalékok az aranyon kívül platinát, palládiumot ős különféle drágaköveket is tartalmaznak, mint rubinokat és smaragdokat - tette hozzá a cikk. 

gold bar concept. Finance background with money. aranyrúd aranyrudak aranytartalék Euró pénz bankjegy
Fotó: Shutterstock

Ukrajna február végi lerohanása óta a nyugati államok olyan szankciós hálót vetettek ki Oroszországra, amely megnehezítette Moszkva számára, hogy hozzáférjen tartalékai jelentős részéhez, és emiatt még a technikai csődhöz is többször közel került. 

Az oroszok azonban évek óta fáradoznak devizafüggőségük csökkentésén, ennek érdekében nagy mennyiségben adtak el amerikai államkötvényeket és vásároltak aranyat. Ennek köszönhetően 1998-ban Kínát is megelőzték a legnagyobb aranytartalékkal rendelkező országok listáján, már 2018-ban.

A 2300 tonnát is meghaladó aranytartalékával azonban Oroszország így is csak az ötödik a glóbuszon.

Az Egyesült Államokban magasodó aranyhegy ennek a többszörösét nyomja, nem kevesebb, mint 8130 tonnát. Ez a második világháború és az 1970-es évek elejéig közt fennállt Bretton Woods-i rendszer maradéka. Ebben a rendszerben az aranyhoz rögzítették a devizák árfolyamait, és a világ aranyvagyonának több, mint a kilenctizede amerikai trezorokban halmozódott fel abban az időben.

A rendszer azért omlott össze Nixon elnök idején, mert a vietnami háború okozta amerikai költekezés, eladósodás és következtében a dollár egyre túlértékeltebbé vált. Hozzájárult az is, hogy ezt kihasználva Charles de Gaulle Franciaországa nagy mennyiségben vásárolt dollárért aranyat. Ma a világ negyedik legnagyobb, 2440 tonnát megközelítő tömegű aranytartalékával rendelkeznek.

A német Bundesbank aranytartaléka majdnem 3360, Olaszországé több, mint 2450 tonna, amihez az eurózóna válsága idején sem nyúltak hozzá majdnem egy évtizeddel ezelőtt.