A magas európai kereslet, a magas árak és a növekő exportkapacitás következtében az idei év első felében az Egyesült Államok volt a világon a legnagyobb exportőre a cseppfolyósított földgáznak (LNG) – derül ki az ország energiainformációs hivatalának közléséből, melyet az OilPrice szemlézett.

Lng-tanker,Is,Anchored,In,The,Road.
Fotó: Shutterstock

Az amerikai LNG-kivitel az idei első fél évben 12 százalékkal haladta meg a tavalyi év második felében elért értékeket, 

napi 11,2 milliárd köblábra nőtt, ami majdnem egyharmad milliárd köbméter. Még figyelemreméltóbb, hogy mintegy napi 1,9-2,1 milliárd köblábbal (50-59 millió köbméter) nőtt az exportkapacitás is tavaly novemberhez képest. Mindez a tájékoztatás szerint magasabb, mint a két másik LNG-nagyhatalom, Katar és Ausztrália exportja ugyanebben az időszakban.

Az amerikai kivitel 71 százaléka Európába és Nagy-Britanniába irányult, a térség LNG-importjának a 47 százalékát adva, 

megelőzve az európai LNG-piac 15 százalékát Katart, a 14 százalékot lefedő Oroszországot és az együttesen 17 százalékot szállító négy afrikai országot. Azonban a következő fél évben várhatóan kevesebb szállítmány hagyja majd el Amerikát, a freeporti LNG-terminál kényszerszünete miatt.

Az LNG-re történő átállás nagyságrendjét érzékelteti, hogy a 2023-ra már fellendülést váró becslések szerint is a teljes amerikai exportkapacitás csak mintegy 130 milliárd köbméter lehet, miközben Európa évi 150-200 milliárd köbméternyi orosz gázt kíván pótolni. Igaz, valószínűleg az EU sem szeretne ismét egyetlen szállítótól függeni.

A kivitel mértéke, valamint az országon végigsöprő hőhullám hatására a tengerentúlon is kilőttek a gázárak, ám 5 százalékos ralit követően is megawattóránként 30 dollár alatt maradtak, szemben az Európában jellemző 170 euró fölötti árral.