A tervek szerint egy önvezető, zéró kibocsátású, kis rakományok szállítmányozására alkalmas rendszert alakítanának ki, hogy csökkentsék a felszíni közutak egyre növekvő forgalmát – számolt be róla a New Atlas.

Az alagutak átmérője körülbelül hatméteres és indukciós síneken, három sávon folyna az áruforgalom.

Ezeken a sávokon olyan kis elektromos szállítóegységek haladnak majd 30 kilométeres óránként sebességgel, amelyek alkalmasak akár két raklapnyi áru szállítására is. A rendszerben hűtött egységeket is üzembe helyeznek, hogy a hűtést igénylő friss termékeket is fuvarozni lehessen a rendszeren keresztül.

Cargo sous terrain
Fotó: Cargo sous terrain

A föld alatti szállító járműveket felszíni logisztikai központokban töltik fel, majd leeresztik az alagútrendszerbe liftek segítségével.

A beruházás körülbelül 3 milliárd svájci frankba (1250 milliárd forint) kerülhet, és először Zürich és Härkingen közötti 70 kilométeres szakaszon, 10 megállóval fog működni.

A Cargo Sous Terrain CST tájékoztatása szerint nem kapnak állami támogatást az infrastruktúra kiépítésére, az egész projekt magánfinanszírozással jön létre.

A munkálatok még nem kezdődtek meg, de a projekt már a tervezési fázisba lépett, és megkezdték a legfontosabb csomópontok terepviszonyainak felmérését és tanulmányozását. A tervek szerint a föld alatti hálózat országos kiterjedésű lesz, 500 kilométer hosszan fog működni Genf és St. Galleb között. Másodlagos járatvonalakat is üzemeltetnek majd, Bázel, Thun és Luzern felé.

Cargo sous terrain
Fotó: Cargo sous terrain

A CST egyik fontos irányvonala, hogy minél kevésbé legyen hatása a civilek mindennapi életére. A lakosság jóformán sosem fogja látni a rendszert működés közben, szinte teljesen hangtalan lesz, és megújuló energiaforrások fogják fedezni a rendszer energiaszükségleteit. A vállalat tervei szerint nem valószínű, hogy személyszállítás megvalósulhat a rendszer segítségével.