A BMW-nek odavágott a háború, szakad a részvényük árfolyama
A prémiumkategóriás autókat előállító bajor gyártó a második fél évben továbbra is 7-9 százalékos profitrátát vár, valamint az eladások emelkedésére számít, ugyanakkor közölte, hogy nem éri el a tavalyi rekordot, a 2,52 milliós értékesítést. Azt is elmondták, hogy az előrejelzésük nem számol az orosz szankciók további szigorításával, sem az orosz–ukrán háború átterjedésével más államokra.

A BMW debreceni gyárának alapkövét júniusban rakták le, a tervek szerint a csúcstechnológiás üzemben 2025-ben indul meg a termelés. A gyár létesítésébe körülbelül egymilliárd eurót fektet a vállalat, és évente 150 ezer autó előállítása a cél, emellett több mint ezer dolgozó felvételét tervezik.
A mostani gyorsjelentés kapcsán elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy a BMW az első nagy feldolgozóipari vállalat, amely a kereslet szűkülésére figyelmeztet.
A német Ifo gazdaságkutató intézet szerdán publikált felmérése szerint a német autóipar júliusban kifejezetten rossz helyzetbe került: csökken a rendelésállomány, a kereslet inkább az olcsóbb modellek irányába tolódik el.
A müncheni konszern kommentárja borúsabb hangvételű, mint nagy riválisa, a Mercedes-Benz előrejelzése. Az utóbbi a múlt héten, a gyorsjelentése publikálását követően jelentette be, hogy az értékesítések várható csökkenése ellenére a profitja és az árbevétele emelkedésére számít. A BMW nyeresége a második negyedévben 31 százalékkal, 3,4 milliárd euróra zuhant, annak ellenére, hogy az árbevétel emelkedett. A profit meghaladja a Reuters elemzői konszenzusa által várt 3,13 milliárd eurót.

A kínai vegyesvállalat, a BMW Brilliance Automotive konszolidációja feltolta az árbevételt, viszont rontotta a nyereséget. Az autóipari tevékenység árrése 8,2 százalékra csökkent az előző évre kimutatott 15,8-ről.
Az idén februárban a bajorok a korábbi 50-ről 75 százalékra növelték a részesedésüket a kínai közös vállalatban,
miután megkapták Pekingtől az ehhez szükséges jóváhagyást.