Az Egyesült Királyság gazdasága 0,6 százalékkal esett vissza júniusban az előző hónaphoz képest – ez volt a legnagyobb csökkenés 2021 januárja óta. A piac azonban még ennél is nagyobb, 1,3 százalékos zsugorodást várt a májusi 0,4 százalékos növekedése után. A visszaesés oka részben az Erzsébet királynő trónra lépésének 70. évfordulójáról megemlékező ünnepségsorozat volt, amely miatt kiesett két munkanap, ám a gazdaság kibocsátása a negyedév egészét tekintve is csökkent 0,1 százalékkal a várt 0,2 százalék helyett, az előző három hónapban mért 0,8 százalékos növekedés után. 

The Queen Hosts A Reception At Sandringham House On The Eve Of Accession Day
Fotó: WPA Pool / GettyImages

Éves bázison a statisztikai hivatal (ONS) pénteken nyilvánosságra hozott adatai előzetes adatai szerint 2,9 százalékkal nőtt a a várt 2,8 százalékos és az előző negyedévi 8,7 százalékos bővülés után.
 

A júniusi visszaesésben jelentős szerepet játszik az egyre súlyosbodó megélhetési válság, a GDP-ben nagy súlyt jelentő szolgáltatási szektor kibocsátása 0,5 százalékkal csökkent. 

A teljes második negyedévet tekintve 0,2 százalékkal fogták vissza kiadásaikat a háztartások. A Reuters ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy míg az első becslés szerint a gazdaság júniusi teljesítménye 0,9 százalékkal haladta meg a 2020. februári, vagyis a koronavírus-járvány előtti szintet, az ONS adatai azt mutatják, hogy a fogyasztóbarát szolgáltatások – például a kiskereskedelem és éttermek – kibocsátása 4,9 százalékkal maradt el attól.

British,One,Pound,Coins,On,Top,Of,Each,Other,With
Fotó: Shutterstock

A Bank of England (BoE) a múlt héten már figyelmeztetett, hogy a brit gazdaság várhatóan a leghosszabb recesszióba lép a negyedik negyedévben a globális pénzügyi válság óta, az 13 százalékon tetőzhet októberben. Hussain Mehdi, az HSBC Asset Management makro- és befektetési stratégája a CNBC-nek nyilatkozva emlékeztetett, hogy a gyorsuló infláció, emelkedő kamatlábak és a komoly reáljövedelem-csökkenés mellett valóban nehéz lenne elkerülni a recessziót, különösen az energiaárak további növekedésének kockázatai miatt.