A New York államban lévő kisváros, az alig több mint 12 ezer lakosú Schodack Amazon-raktárában a munkavállalók szakszervezeti választások megtartására irányuló kérelmet nyújtottak be a Nemzeti Munkaügyi Kapcsolatok Tanácsához – írja az Engadget. Az ALB1 kódnevű raktár dolgozói az Amazon Labor Union (ALU) nevű érdekvédelmi szervezethez szeretnének csatlakozni.

Amazon warehouse in Eastvale
Fotó: Getty Images

A létesítmény szakszervezeti szervezői hónapok óta dolgoznak a szervezethez való csatlakozáson. Miután az Amazon felfigyelt az erőfeszítéseikre, a vállalat állítólag gyűléseket tartott, hogy lebeszélje a munkavállalókat a csatlakozásról, valamint a raktárban lévő tévékén szakszervezet-ellenes üzenetek jelentek meg.

Az ALU magasabb béreket és biztonságosabb munkakörülményeket követel a raktári dolgozóknak, és azzal vádolja a céget, hogy bosszúból kirúgja az érdekvédelmi szervezetben részt vevő munkavállalókat.

„A fő aggodalmak, amelyeket a dolgozóktól hallok, a bérek és a biztonság miattiak. Nincs mód arra, hogy 15 perc szünetet tartsanak, de a munkások azt is szeretnék, hogy szabadon használhatnák a mosdót” – mondta Heather Goodall, a szervezkedés egyik vezetője a portálnak.

Az Amazon már régóta világossá tette, hogy ellenzi a munkavállalók szakszervezeti törekvéseit. „Vállalatként nem gondoljuk, hogy a szakszervezet a legjobb válasz a dolgozóink számára. Továbbra is arra összpontosítunk, hogy a csapatunkkal közvetlenül együttműködve nagyszerű munkahellyé tegyük létesítményeinket” – fejtette ki a cég egyik szóvivője a The Washington Postnak.

Az online kiskereskedelmi piacot uraló vállalat több országban szembesült a munkavállalók kritikájával a bérezés és a munkakörülmények miatt. Portálunk is beszámolt arról, hogy az Amazon hétszáz dolgozója sztrájkolt a délkelet-angliai Tilbury egyik raktárában magasabb órabért követelve.