Az Amazon több mint 700 munkavállalója függesztette fel a munkavégzést a délkelet-angliai Tilbury egyik raktárában – írja az Engadget. Az eset hátterében az áll, hogy az Amazon nem egyezett bele a dolgozókat képviselő szakszervezet (GMB) által kért kétfontos (mintegy 933 forint) órabéremelésbe.A cég 34 pennys (körülbelül 160 forint) emelést ajánlott, amit a raktári dolgozók nem fogadtak el. Az online kiskereskedelmi piacot uraló vállalat számos országban szembesült a munkavállalók kritikájával a bérezés és a munkakörülmények miatt. Az Amazon továbbra is elutasítja a szakszervezetekkel való együttműködést a jobb munkakörülmények és a tisztességes bérezés érdekében. A rövid távú szerződések ismételt alkalmazása a munkavállalók jogainak aláásására irányul – közölte a GMB. Az érdekvédelmi szervezet szerint csaknem 800 dolgozó sétált ki a raktárból szerdán és csütörtökön az alacsony béremelés miatt.

Az Egyesült Királyságban 70 ezer dolgozót foglalkoztató amerikai tech óriás e-mailben közölte, hogy a kezdő fizetés minimum 10,50 és 11,45 font közötti órabérre emelkedik. A GMB 2013-ban kezdett el kampányolni az Amazon brit raktári dolgozóinak magasabb bérezéséért és a jobb egészségügyi normákért. 

Amazon
Fotó: Shutterstock

Az érdekvédelmi szervezet még parlamenti vizsgálatot is kért a cég munkaügyi gyakorlatára. Egy másik brit raktárban – a közép-angliai Rugeley városában – szintén több tucat Amazon-dolgozó sztrájkolt tegnap fizetési vita miatt. Az Amazon az egyik legjövedelmezőbb vállalat a világon – jelentette ki Steve Garelick, a GMB regionális szervezője. Szerinte a megélhetési költségek növekedésével a legkevesebb, amit tehet az Amazon, hogy tisztességes fizetést kínál.

Az elmúlt hónapokban több iparágban – többek között a vasúti, a légi közlekedési és a távközlési ágazatban – dolgozók sztrájkoltak az Egyesült Királyságban, mivel a béremelések elmaradnak az árak emelkedésétől.