Végre ünnepelhet augusztus 20-án Görögország, 12 év után teljesen maguk mögött hagyhatják a válság emlékét és kiléphetnek az úgynevezett megerősített felügyeleti keretéből. A döntés értelmében sokkal nagyobb szabadsága lesz az országnak a gazdaságpolitika kialakításában – jelentette be a pénzügyminiszter. A görög gazdasági fejleményeket és politikát 2018 óta követik a keretrendszer keretében, miután Athén 2010 és 2015 között három, összesen több mint 260 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomagot kapott az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól.

Szaloniki görög bank 2022
Fotó: Lovas Bence/VG

12 év után lezárul egy nehéz fejezet. Görögország visszatér az európai normalitáshoz, és többé nem képvisel kivételt az euróövezetben

– nyilatkozta a korábbi pénzügyminiszter, Christos Staikouras.

A felügyeleti keret célja az volt, hogy a biztosítsák a 2010-től 2018-ig gazdasági válsággal küzdő országban uralkodó helyzet normalizálódását, valamint támogassák a vállalt gazdasági növekedést támogató strukturális reformok végrehajtását. Negyedévente ellenőrző látogatásokat tettek, amivel az esetleges kockázatokat már a korai szakaszban azonosíthatták és kezelhették. Az Európai Bizottság az eredményekről tájékoztatta az Európai Parlamentet, a görög parlamentet és az eurócsoport üléseit előkészítő munkacsoportot, a gazdasági és pénzügyi bizottságot.

Most azonban, hogy Athén teljesítette az ígért politikai kötelezettségvállalások és reformok nagy részét, végre kiléphetnek a keretből és szabadabban alakíthatják monetáris politikájukat, valamint visszaszerezhetik a befektetési fokozatot is a külföldiek körében, azaz újra érdemes lesz befektetni a mediterrán országban, ami a turizmus mellett tovább segítheti a gazdasági fellendülést.

Fellendült a mediterrán turizmus, mindenki a tengerpartra vágyik a perzselő hőségben

Kétévnyi bezártság után már azt sem bánják a nyaralók, ha jobban ki kell nyitniuk a pénztárcájukat. A növekvő forgalom segít átvészelni a célországoknak a megugró élelmiszer- és energiaárakat.

Az augusztus 20-i kilépés a keretrendszerből pedig már biztos, 

hiszen Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke és Paolo Gentiloni gazdasági biztos is levélben megerősítette – írja a Reuters.