Nemzetközi gazdaság

Felemás hatékonysággal működik az EU-s szénembargó, alighanem az olajjal sem lesz majd másképp

Az orosz szén szállításával kapcsolatos intézkedések terén hátraarcot csinált az unió. A biztosítók és a hajótulajdonosok szerint azonban a hatékony szankciókhoz átláthatóságra és következetességre van szükség.

Az uniós szankciók közül hamarosan életbe lép az a csomag is, amely az orosz olajra vetne ki embargót – ez alól Magyarország felmentést kapott –, ennek sikere számottevő hatást gyakorolhat világszerte. Az európai szankciók jelenleg az orosz energiahordozók közül egyedül a szenet érintik, ám ezen intézkedések végrehajtása sem sikerült következetesen.

Coal Loading At Vyborg Cargo Port
Fotó: Mike Kireev / AFP

Éppen ezért az uniós olajembargó úgy közeledik a hatálybalépéséhez, hogy a legfrissebb intézkedések hatására csak a bizonytalanság nőtt az árupiaci szereplők körében. Ugyanis az EU legújabb útmutatója szerint a szankciók mégsem vonatkoznak a szén- és a műtrágyaszállításokra, ha a céljuk a közösségen kívüli. Brüsszel a lépést az energiabiztonság fontosságával indokolta, 

alig több mint egy hónappal azután, hogy ezen intézkedések életbelépését követően még arra utalt az útmutatás, hogy az uniós vállalkozások egyáltalán nem vehetnek részt a kérdéses termékek exportjában.

Noha a szén rendkívüli drágulását nem csak ezek a tényezők okozták. Ha az orosz energiahordozók nem találnak valamilyen utat a világpiacra, az nem csupán az EU-t és Oroszországot érintheti érzékenyen, de számos más, energiaimportra szoruló harmadik országot is, amelyek közül a legtöbb nem képes lakosait a száguldó energiaárakkal szemben olyan módon megvédeni, mint az uniós tagállamok.

Mindez az olaj – melynek embargója decembertől lép életbe – és a finomított termékek – melyek tilalma februártól indul – kapcsán megfogalmazott, hasonló uniós szankciók közeledtével csak egyre homályosabbá teszi az intézkedések hatását. Az Egyesült Államok amiatt aggódik, hogy 

az uniós intézkedések, különösen azok, amelyek az olajkereskedelem szempontjából kulcsfontosságú biztosításokra vonatkoznak, a nyersanyag árát az egekbe lövik. 

Ennek lenne leginkább alternatívája a G7-ek által javasolt ársapka.

Mike Salthouse, a The North of England P&I Association globális kárrendezési igazgatója a Bloombergnek elmondta: a hatékony szankciók feltétele az, hogy konzisztensek és világosak legyenek. Az EU szénre és műtrágyára vonatkozó intézkedései pedig nem ilyenek voltak.

Az üzletember, aki az International Group of P&I Clubs – melynek tagjai a világ tankerhajóinak 95 százalékára nyújtanak biztosítást, például esetleges olajszennyezésre – szankciós bizottságának elnöke is, hozzátette, az irányváltás a szén esetében csak növelte a bizonytalanságot a hajótulajdonosok és biztosítóik szempontjából.

A fejedben motoszkál a gondolat, hogy egy hete még világossá tették: tilos, és egy hét múlva ismét megtehetik ezt

– fogalmazott.

Az Európai Bizottság a szénnel kapcsolatos változásokkal egy időben közölte, hogy az olajra vonatkozó álláspontján nem változtatott, ám az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az különböző intézkedései az olaj kapcsán gondokat okozhatnak, például a brit szankciók csak azokat a biztosításokat tiltják, amelyeknél az olaj célja Nagy-Britannia. 

Az amerikaiak pedig a biztosítások és a szállítás segítségével igyekeznek az ársapkát valóságossá tenni. A különböző intézkedések koordinációja nélkül azonban ez nehéz lesz, és amit a szénnel kapcsolatban Európa művelt, az sem teszi átláthatóbbá és tervezhetőbbé a résztvevők életét.

 

szén olajembargó szankciók Oroszország ellen Európai Unió tengeri szállítás
Kapcsolódó cikkek