Nyolc olyan csapattal állapodott meg kiigazítási tervben az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), amely megszegte a pénzügyi fair playre vonatkozó szabályozást.

A kluboknak összesen 172 millió eurós bírságot is kellene kicsengetniük, de az egyezség értelmében egyelőre 26 milliót szükséges befizetniük,
a fennmaradó büntetés akkor lép érvénybe, ha nem teljesítik a megállapodásban meghatározott feltételeket.
A megállapodásban foglaltak szerint három francia csapatnak, a Paris Saint-Germainnek, a Monacónak, az Olympique Marseille-nek, az olasz bajnok AC Milannak és a Juventusnak, továbbá a török Besiktasnak három éven belül kell rendeznie a helyzetet, illetve meg kell felelnie az UEFA új fenntarthatósági szabályainak – amelynek részeként 30 helyett 60 millió az elfogadható veszteség mértéke –, míg az Internazionalénak és az AS Romának négy esztendeje van a konszolidációra.
Az érintett klubok közül kiemelkedik a PSG, a 172 millió eurós összbüntetésből 65 millió a rá eső rész, amelyből egyelőre 10 milliót kell befizetnie.