A vezetékes gázszállítások leállítása nyomán Moszkva minden erejével az LNG-re összpontosított. A kialakult helyzet egyik felet sem zavarja különösképpen, hiszen hasznot hajt Brüsszelnek éppúgy, mint Moszkvának. Európa biztonsági tartalékairól sok mindent lehet mondani, de azt a legkevésbé sem, hogy valóban biztonságosak lennének – főleg az Egyesült Államokra és Katarra számítanak LNG-fronton. Moszkvának pedig előnyös, hogy az oroszországi LNG-szállítások megoszlanak kelet (ázsiai, főleg a kínai piacok) és nyugat (EU) között.

Sinopec LNG Terminal In Tianjin
Fotó: VCG

Kína mint meghatározó LNG-piac helyzete döntő. Ha Pekingben a gazdaságélénkülés leghalványabb jelét adják, az LNG ára tovább lendül felfelé. Egyelőre a kínai gazdasági helyzet nem mutat pozitív változást, a vezetés sokat bírált zérótoleranciája továbbra is érvényben van, bár érkeztek hírek a lazításról. A Covid-fertőzöttek száma emelkedik, a hétnapos napi átlag már 6000 eset fölé ugrott. Az október közepén közölt adatok szerint a kínai GDP-növekedés a harmadik negyedévben 3,9 százalékot tett ki. Valamivel a várakozások fölött alakult, de eszerint az idei teljes éves növekedési ütem mintegy 3 százalék körül várható, ami lényeges lassulás az elmúlt évekhez mérten.

A gázpiacra szakosodott Kpler vezető elemzője, Laura Page adatai szerint az EU-ba irányuló LNG-szállítások volumene 

idén a január–októberi időszakban elérte a 105 milliárd köbmétert, ami igen tetemes növekedés a tavalyi hasonló időszak 64 milliárd köbméteréhez képest.

Kína ezzel szemben idén visszafogta a vásárlásait. Míg 2021 első tíz hónapjában 87,5 milliárd köbmétert vett, 2022 hasonló időszakában ez az importmennyiség 69,9 milliárd köbméterre csökkent. Az USA a 2022. január–októberi időszakban a Fehér Ház adatai szerint 48 milliárd köbméternyi LNG-t adott el az EU-nak, ami 26 milliárddal több, mint a 2021. évi teljes, EU-ba irányuló Washington tervei szerint 2023-ban tovább nő az amerikai EU-export, legalább 50 milliárd köbméterrel többet szállítanak Európának, mint 2021-ben.

Oroszország visszaszorult, de ez a helyzet átmeneti lehet, mert az Északi-tenger térségében újabb LNG-kikötők, gáz-cseppfolyósító gépsorok építését tervezik. Az oroszországi LNG-kapacitások zömét ellenőrző, a Kremllel szemben roppant óvatos Leonyid Mikelszon tulajdonában lévő Novatek kulcsszerepet játszik a folyamatban. 

Az obszki LNG-előállító, két gépsoros (egy-egy sor évi 2,5 millió tonnás LNG-teljesítménnyel) gyárprojektje alapvető paramétereit Mikelszon csak jövőre akarja meghatározni. 

Nyilvánvalóan kivárja az ukrajnai események – így vagy úgy történő – lezárását, és ennek hatását a nemzetközi LNG-piacokra.

Ez idő szerint a Novatek-fejlesztésekbe nyugati forrásokat is bevonnak. Patrick Pouyanné, a Novatekkel együttműködő TotalEnergies ügyvezető elnök-vezérigazgatója a minap a Reutersnek elmondta: szeretnék előmozdítani, hogy az oroszországi cseppfolyósított gázszállítmányok elérjék Európát – ez indokolja jelenlétüket, annak ellenére, hogy a Nyugat komoly szankciókkal sújtja az orosz energiaipart. 

A Rystad Energy szerint Oroszország idén az USA és Katar mögött az EU harmadik nagy LNG-szállítója, 

eladásai a 2022. március–októberi időszakban 20 százalékkal nőttek a hasonló 2021-es periódushoz viszonyítva, és az EU-import nagyjából 15 százalékát tették ki. Az USA ebben az időszakban 30,8, Katar 13,7, Oroszország pedig 11,8 millió tonnányi LNG-t szállított az EU-nak.

Pipelines,Leading,The,Lng,Terminal,And,The,Lng,-3d,Illustration.
Fotó: Mike Mareen/AFP

Ami a csővezetékes gázt illeti, a Moszkovszkije Vedomosztyi című gazdasági lap szerint Oroszország átmeneti állapotban van. A csővezetékes gázszállításokat átirányítja keletre, de ez óriási beruházásokat, tőkét és időt igénylő folyamat. Eközben erősen csökken a vezetékes földgáz exportja, 2022 január–októbere között

a Gazprom 91,2 milliárd köbmétert adott el a „távolabbi külföldre” (azaz a volt Szovjetunió tagállamait nem számítva). 

Ez 42,6 százalékos csökkenés 2021 hasonló időszakához mérten. A visszaesésben az EU-piacok játszották a főszerepet. Az idei év egészét illetően mintegy 100 milliárd köbméteres exportot várnak, amelyből 85 milliárd Törökországba (és rajta keresztül Európába), 15 milliárd pedig Kínába megy. Az Északi Áramlat augusztus vége óta teljesen, a Jamal-Európa gázvezeték pedig 2021 vége óta áll.

Az LNG-szállítások terén az oroszok földrajzi előnyt élveznek, hiszen az LNG-állomásaik az Északi-tenger térségében, Nyugat-Szibériában fele-harmada olyan távolságra fekszenek a két fő piactól, Kínától és az EU-tól, mint a fő versenytársé, az USA-é. Németország, az oroszországi földgáz legnagyobb európai fogyasztója viszont más utakat keres. A háromszínű koalíció, radikálisan szakítva az előd, Angela Merkel keleti gázimport-politikájával, a függetlenedést szorgalmazza. A Halléban működő Leibnitz Gazdaságkutató Intézet (IWH) gázfogyasztást vizsgáló tanulmánya-modellje szerint (A variáns) 

a német ipar 26 százalékkal csökkentheti a gázfelhasználást – eközben mindössze 3 százalékos forgalomcsökkenéssel kell számolnia. 

Ehhez a legtöbb földgázt igénylő ipari termékek gyártásáról kell lemondania, ám fontos kritérium, hogy ezeket a termékeket más országokból be lehessen szerezni. Elsősorban a vegyiparról van szó. Elvileg az ipar 90 százalékkal csökkenthetné gázszükségletét, ha a 300, az előállításához a legtöbb gázt igénylő termék gyártásáról le tudnának állni. Ez a B variánsként ismert megoldás azonban egyelőre kivitelezhetetlennek látszik.