Jair Bolsonaro turistavízumot igényelt az Egyesült Államokban – jelentette be hétfőn a volt brazil elnök ügyvédje. Felipe Alexandre szerint a kérelmet még pénteken benyújtották. Hozzátette, hogy a volt államfő az elbírálás idejére az Egyesült Államokban marad.

Sao,Paulo,August,09,,2018,Jair,Bolsonaro,Takes,Part,In
Amerikai turistavízumot igényelt Jair Bolsonaro.
Fotó: Shutterstock

Szeretne egy kis időt magára fordítani, kitisztítani a fejét és kiélvezni néhány hónapig a turistáskodást az Egyesült Államokban, mielőtt eldöntené a további lépéseket

– ismertette Alexandre a Reuters hírügynökségnek e-mailen eljuttatott állásfoglalásában.

Rajta múlik, hogy felhasználja-e majd a (turisztikai vízum nyújtotta) teljes hat hónapot – tette hozzá az ügyvéd.

Elsőként a The Financial Times című amerikai lap jelentett Bolsonaro vízumkérelméről. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője a megkeresésekre az ügyben azzal reagált, hogy a vízumokkal kapcsolatos dokumentumok bizalmasak.

Bolsonaro 48 órával mandátuma lejárta és baloldali ellenlábasa, Luiz Inácio Lula da Silva január elsejei hivatalba lépése előtt Floridába utazott. Január 8-án a volt elnök több ezer szimpatizánsa megostromolta a brazil kongresszus, az elnöki palota és a legfelsőbb bíróság fővárosi épületeit, majd behatolva fosztogatni és garázdálkodni kezdett, ezzel tiltakozva a választási eredmények ellen.

A brazil legfelsőbb bíróság jóváhagyta, hogy vizsgálatot indítsanak Bolsonaróval szemben a történtekkel összefüggésben. Nemrég az amerikai képviselőház 41 demokrata párti tagja felkérte Joe Biden amerikai elnököt, hogy működjön együtt a zavargások ügyében indult brazil vizsgálattal, és vonja vissza Bolsonaro Egyesült Államokbeli tartózkodását lehetővé tévő vízumát.

Feltételezhetően Bolsonaro az állami vezetőknek és diplomatáknak fenntartott, 30 napos ott-tartózkodást lehetővé tevő „A” besorolású vízummal érkezett az országba.

Bolsonaro az elnöki hitelkártyájával milliárdokat költött el, volt, amikor egy nap alatt milliókért vásárolt egy pékségben

Csak fagylaltot több mint félmillió forint értékben vásároltak az elnöki kártyáról.