Washington és Brüsszel szemszögéből talán a legnyugtalanítóbbak a transzatlanti kapcsolatrendszer azon nyitott kérdései, amelyek az ukrán háború utáni idők megváltozott nemzetközi viszonyaira vonatkoznak. A és az EU az Ukrajnával kapcsolatos nagyfokú szolidaritását dicséri, az érintett kormányok vezetői, közgazdászai viszont kereskedelmi háborúról beszélnek az Atlanti-óceán két partja között.
A konfliktus megoldása meglehetősen nehéznek tűnik, hiszen az Atlanti-óceán keleti partján általában vesztenek (magas energiaárak, hiány), a nyugati parton általában nyernek (alacsony belső energiaárak, energiabőség). Az ukrán háborúban az Egyesült Államok relatíve megerősödött (kevésbé kitett az energiahordozóknak, beindult a hadiipara), míg Európa meggyengült; felerősödött a gazdasági-politikai megosztottság, beütött az energia- és alapanyagválság, az Ukrajnához való közelség miatt óvatosabbak lettek a külföldi beruházók.
Marx szteroidokon
Brüsszelben kapkodnak, keresik a megoldást. „Egy szteroidokon felturbózott Marx Károly” – kommentálta Robert De Groot holland EU-nagykövet, az Európai Tanács elnöke Charles Michel ötletét, hogy
az EU vegyen fel kölcsönöket, és azokból finanszírozzon egy olyan vállalati támogatási rendszert, amellyel megizmosítják Európát az amerikai óriással szemben.
Charles Michel és Ursula von der Leyen, az EU két vezetője egymással verseng, ki tudja lenyomni a másikat egy még képtelenebbnek tűnő ötlettel.
Németországban, az EU vezető gazdaságában a kormányzat egyre megosztottabb. A mérsékeltebb irányzat, amelyet például átgondoltabb szankciós politika, energiagazdálkodás jellemez(ne), és amelyet Olaf Scholz kancellár (SPD) és kisebb mértékben helyettese, Robert Habeck (Zöldek) képvisel, háttérbe látszik szorulni a nyomást gyakorló radikálisabb atlantista vonallal, annak emblematikus képviselőjével, Annalena Baerbock külügyminiszterrel szemben. Habecket és Scholzot aggasztja, hogy
a Nyugat egyre inkább belesodródik az ukrán konfliktusba,
és mindketten ellenzik a harci repülőgépek szállítását Ukrajnának. Nagy kérdés, hogy merre navigál az EU ebben a konfliktusban, vajon hány vörös vonalat lép még át. A tankok szállításában már döntöttek, a következő vörös vonal a harci repülőgépek szállítása lehet. Petr Pavel új cseh államfő (korábban katonatiszt) az atomfegyverek kivételével korlátlanná tenné Ukrajna katonai támogatását.
Egy korszak vége
Németország továbbra is keresi a helyét az új világrendben, az új Európában. Lezárult egy korszak, amikor a német technológia, az ipari fejlettség az oroszországi-szovjetunióbeli olcsó energiahordozókra alapozva, a kora hatvanas évektől az olcsó keleti (török, jugoszláv, kelet-európai) munkaerőre építve hatalmas gyártó-feldolgozó, exportorientált modellt, egy „német gazdasági csodát” hozott létre.
A kelet-közép-európai térség nemcsak erőforrásokat biztosított, hanem felvevőpiacként is szolgált.
Vajon lesz-e létjogosultsága annak az EU-politikának, amely a régit felváltva kitörli Európából Oroszországot, bizonyos gyanakvással figyeli a keleti térség regionális csoport-együttműködési kísérleteit, beleértve az oroszországi energiaforrások Dél-Kaukázusból, Közép-Ázsiából való pótlásának projektjeit? Képesek lesznek-e ezek rövidebb távon, néhány év alatt megoldani az átállást, az oroszországi energiahordozók, nyersanyagok kiiktatását, Moszkva letörlését a nyugati világtérképről?
Radikálisan racionális
Nemcsak Németországban, hanem más európai államokban is nő azok száma, akik elutasítják a mechanikusan ismételgetett nyugati mantrát, amely szerint Ukrajna totális győzelmével végződik a háború – ez az egyetlen lehetséges végkimenetel. Francois Hollande francia exelnök például úgy vélekedett, hogy Putyin nem őrült, „csak radikálisan racionális”. Hollande jól ismeri a moszkvai vezetőt, hiszen részese volt a Normandiai Négyek, a minszki megállapodások kidolgozásának. A francia exelnök szerint
Putyin arra játszik, hogy a nyugati országok belefáradnak Ukrajna támogatásába,
és elfogadnak egy Oroszország számára kedvezőbb, tárgyalásos háborúlezárást. Ettől tartanak az ukránok is – utalt erre nemrég az egyik legélesebb nyelvű ukrán vezető, Andrij Melnik külügyminiszter-helyettes. A helyzet nyugati szempontból skizofrén kissé, hiszen a napokban éppen Scholz kancellár erősítette meg: amíg Moszkva be nem jelenti, hogy kivonul a megszállt területekről, szó sem lehet béketárgyalásokról. Ennek azonban még hosszú távon sincs túl nagy esélye, Európa pedig ki tudja, merre sodródik tovább.
