Ha az előrejelzett eredmény érvényesül, az intő jel lehet Franziska Giffey berlini kancellár és az SPD főpolgármestere számára.

Italian Prime Minister Meloni meets Chancellor Scholz
Pár óra múlva kiderül, hogy foghatja-e a fejét Olaf Scholz 

Giffey-t azután nevezték ki a német főváros vezető pozíciójára, hogy kis híján megnyerte a 2021 szeptemberében tartott regionális szavazást, ugyanazon a napon, amikor az országos választáson Scholz a kancelláriába került. Szabálytalanságok miatt azonban a berlini legfelsőbb bíróság a voksolás megismétlését rendelte el. 

A legutóbbi közvélemény-kutatások ugyan azt sugallják, hogy Giffey elveszítheti az állását, ugyanakkor a szocdemek továbbra is kulcsszerepet játszanának egy stabil koalícióban.

Ha az SPD rosszul teljesít, az gyengíthetné az amúgy is a kritikák kereszttüzébe került Scholzot. A kancellárt támadók véleményének középpontjában az áll, hogy Németország nem segíti eléggé Ukrajnát az oroszokkal vívott háborúban.

Mindenesetre a német politikai erőviszonyok furcsán alakulnak országos szinten. 

A közvélemény-kutatások szerint a szociáldemokraták ugyan lemaradnak a konzervatív CDU/CSU pártszövetségtől, de Olaf Scholz kancellár még mindig jóval népszerűbb, mint bármelyik fő ellenzéki vezető.

Az előzetes eredmények vasárnap 18 órakor várhatók Berlinben. A ZDF közszolgálati műsorszolgáltató közvélemény-kutatása szerint a CDU 25 százalékkal a legtöbb szavazatot szerzi meg, szemben a 2021-es 18 százalékkal. Az SPD lehet a második 21 százalékkal, a harmadikak pedig  Zöldek lehetnek 17 százalékkal.  

Idén még három regionális választás lesz Németországban – Brémában május 14-én, Bajorországban és Hessenben pedig október 8-án. A következő országos választások 2025 őszén esedékesek.