A Fitch Ratings hitelminősítő megerősítette Szerbia BB+ szintű hitelminősítését, stabil kilátásokal. A 2022-ben a nehézségek ellenére 2,3 százalékkal nőtt. A munkanélküliségi ráta 8,9 százalékos volt a múlt év harmadik negyedévében, az államadósság a GDP 50,2 százaléka volt. 

Daily life in Belgrade
Belgrádi utcakép. Fotó: Hakan Burak Altunoz / Anadolu Agency via Getty Images

A Fitch magyarázata szerint a dinár árfolyamának stabilitása pozitív jelként fogható fel. Szerbiában a kedvezőtlen nemzetközi körülmények, valamint az elsősorban az ukrajnai konfliktus okozta globális válság és bizonytalanság ellenére megfelelő gazdaságpolitikát folytatnak. A hitelminősítő arra is felhívta a figyelmet, hogy a bankrendszer az országban stabil, a devizatartalékok is magas szinten vannak. A költségvetési deficit 2022-ben 6,9 százalék volt GDP arányosan.  

A szerb pénzügyminiszter a hitelminősítő döntésére azzal reagált, hogy kiemelte, 

tavaly rekordmennyiségű, 4,4 milliárd euró volt a közvetlen tőkebeáramlás. 

Szerinte ez azt mutatja, hogy a befektetők nem veszítették el a Szerbia iránti bizalmukat, továbbra is vonzó befektetési célpontnak tekintik. 

Előrejelzések szerint az Szerbiában 2023 első negyedévében eléri a csúcsot, a következő időszakban pedig az évközi infláció csökkenésére, 2023 második felétől pedig egy számjegyű inflációra lehet számítani. Szerbia aranytartaléka 38,5 tonnát tesz ki, a devizatartalékok pedig január végére elérték a 20 milliárd eurós szintet.  

A Szerb Nemzeti Bank (NBS) közleményben reagált a hitelminősítő döntésére, amelyben az olvasható, hogy Szerbia csak egy lépésre van, illetve egy fokozattal van lemaradva a befektetésre ajánlott szinttől, ami a monetáris politika helyes mivoltát igazolja.