Fizetésképtelenségre utaló jelek miatt megvonta az Euroins Románia biztosítótársaság működési engedélyét a bukaresti összevont pénzügyi felügyelet (ASF). Pénteki közleményük szerint az Euroins ellen csődeljárás indul, és az állami biztosítási garanciaalapot (FGA) nevezik ki a társaság ideiglenes vagyonfelügyelőjévé. Feladata irányítani a cég üzleti tevékenységét és meghozni a vagyonmegőrzéshez szükséges intézkedéseket. A biztosítótársaság jelenlegi vezetőségének hatáskörét felfüggesztik, az FGA mandátuma pedig a felszámolóbiztos kinevezéséig tart.

Car,Crash,Accident,On,Street,,Damaged,Automobiles,After,Collision,In
A romániai Euroins esete is azt példázza, hogy a romániai kgfb-piaccal súlyos problémák vannak.
 Fotó: Shutterstock

Az ASF döntését egyébként már csütörtökön este megszellőztette a bukaresti sajtó, ám hivatalosan nem erősítették meg az Euroinsszel szembeni intézkedést. A felügyelet szerint a bolgár Eurohold tulajdonában lévő biztosítótársaság szavatalótőke-szükségletének (SCR) fedezéséhez 2,19 milliárd lejre (1 lej = 80 forint), a minimális tőkeszükségletének (MCR) fedezésére pedig 1,75 milliárd lejre van szükség. Az engedély visszavonásáról azért döntöttek, mert a biztosítótársaság helyzete nem teszi lehetővé a szanálását. A hatóság emlékeztetett, hogy a 2020 februárja és 2023 januárja között 

az Euroinsnál tartott 17 ellenőrzés során 26 szankciót szabtak ki 16 millió lej értékben.

A több mint 2,5 millió biztosítottal szerződésben álló Euroins körüli problémákról már egy ideje sejteni lehetett. A biztosítási piacon értetlenséget váltott ki Marcel Ciolacunak, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD), egyben a bukaresti képviselőház elnökének egy héttel ezelőtti nyilatkozata, miszerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) piacán beharangozott drágulások egy „előre beharangozott csőddel” állhatnak összefüggésben. (Ciolacu májusban átveszi a miniszterelnöki posztot Romániában).

Bucharest, Romania - May 29, 2019: Marcel Ciolacu, Social Democratic Party (PSD) deputy, the new elected chairman of the Chamber of Deputies, speaks during a press conference, in Bucharest, Romania.
Marcel Ciolacu képviselőházi elnök már egy hete megmondta, hogy „valaki” hamarosan be fog dőlni.
Fotó: Shutterstock

Ezt követően a pénzügyi felügyelet bejelentette: fontolgatja, hogy felső határt szab a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnak. Mindezt Nicolae Ciuca miniszterelnök is megerősítette, miután a napokban egyeztetett az ASF vezetőségével, közölve: a kormány szükség esetén beavatkozhat, és korlátozhatja a kgfb díjszabásait. 

A kormányfő az ASF elnökével megvitatta az Euroins esetleges bedőlésének következményeit is. Ciuca szóvivője útján jelezte, hogy a kormány mindent megtesz a biztosítottak védelmében. A társaság ügyfeleit és a kárrendezési feladatokat az FGA veszi át, amíg a bíróság vagyonfelügyelőt rendel ki az Euroins mellé.

A bolgár Eurohold rövid időn belül reagált a román hatóságok lépésére, amelyet romániai üzletágának „ellenséges átvételeként” minősített. Egyúttal közölte, hogy bíróságon támadja meg az ASF-nek a társaság működési engedélyének visszavonásáról született „felelőtlen, önkényes” döntését.

Az Euroins csődje immár az ötödik a romániai biztosítási piacon néhány év leforgása alatt. 

2015-ben és 2016-ban a két legnagyobb román biztosító, az Astra és a Carpatica, majd a Forte, 2020-ban a CertAsig, 2021-ben pedig a City Insurance ment tönkre. A HotNews.ro portál megkeresésére az állami garanciaalap a napokban közölte: 2021 novemberétől 2023. március 10-ig több mint 150 millió eurót fizetett a City Insurance társaság károsultjainak, ebből mintegy 28 millió eurót az utóbbi két hónapban. Az állami garanciaalap idén március 10-én 180,3 millió lejjel rendelkezett, ami azt jelenti, hogy a kormánynak pluszpénzt kell adnia a kárrendezésekhez.

Euroins biztosító
Az Euroins vezetői szerint előre megszervezett puccsról van szó, az ügyet bíróság elé viszik

Szakértők szerint ugyanakkor az Euroins összeomlása további drágulást gerjeszt a kgfb-piacon. A biztosítási díjak emelkedését vetíti előre az is, hogy az ASF a fél évvel korábbi szinthez viszonyítva

9 és 20 százalék közötti mértékben emelte a kgfb-referenciaárakat a múlt héten. 

Ezek alapján a legolcsóbb biztosítás is 1006 lejnél kezdődik, ezt a 1200 köbcentiméternél kisebb hengerűrtartalmú gépkocsit vezető 51 és 60 év közötti járművezetőknek kell fizetniük. A legdrágább, 4709 lejes kgfb-re a 2500 köbcentiméternél nagyobb motorral rendelkező autót vezető 30 évnél fiatalabb sofőrök számíthatnak.