Megegyezés született a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó uniós javaslat gyakorlati megvalósításának módjairól – közölte Josep Borrell, az kül- és biztonságpolitikai főképviselője, miután az észak-macedóniai Ohridban találkozott Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel és Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel, hogy a két ország közötti kapcsolat rendezéséről tárgyaljon.

KOVACSEVSZKI, Dimitar; KURTI, Albin; VUCIC, Aleksandar
Fotó: Dimitrije Goll / MTI

Az uniós diplomata emlékeztetett: az ohridi találkozó célja nem az volt, hogy új megállapodást kössenek, hanem hogy a február végén Brüsszelben született megegyezés megvalósításáról egyeztessenek. „Ma az volt a kérdés, hogy megegyezzünk, hogyan alkalmazzuk a megállapodást. Ez gyakorlati lépéseket jelent: mit kell tenni, mikorra kell megtenni, kinek kell megtennie és hogyan” – magyarázta Josep Borrell.

A tárgyalások 12 órán át tartottak.

Az uniós diplomaták előbb külön-külön ültek le a szerb államfővel, illetve a koszovói miniszterelnökkel, később pedig Josep Borrell és Miroslav Lajcak, az EU Szerbia és Koszovó közötti párbeszédért felelős különmegbízottja, valamint Aleksandar Vucic és Albin Kurti háromoldalú tárgyalást folytatott. Ez tartott a leghosszabb ideig.

A felek a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó uniós javaslatról tárgyaltak, amelynek célja, hogy olyan megegyezés szülessen, amely Szerbiának, Koszovónak, az Európai Uniónak, az Egyesült Államoknak és alapvetően a nemzetközi közösségnek is megfelel. A 11 pontból álló javaslat egyebek mellett egymás dokumentumainak és diplomáinak elismerését, az egyszerűbb határátkelést, a könnyebb munkavállalást és a gazdasági kapcsolatok megkönnyítését teszi lehetővé.

Ugyanakkor tartalmazza azt is, hogy Szerbia a jövőben nem akadályozhatja Koszovó felvételét a nemzetközi szervezetekbe, Koszovónak pedig meg kell alakítania a szerb kisebbség önkormányzatiságát biztosító közösséget.

Josep Borrell magyarázata szerint a felek megegyeztek abban, hogy a jó szándék jeleként végrehajtják a korábban megfogalmazott kötelezettségeiket. Rámutatott: Pristina beleegyezett, hogy azonnal megalakítja a Koszovói Szerb Önkormányzatok Közösségét. „Amikor azt mondom, azonnal, akkor úgy is gondolom, hogy azonnal” – szögezte le az uniós diplomata. 

Közölte, sokkal részletesebb és pontosabb javaslattal álltak elő, de egyrészt a koszovói miniszterelnök húzódozott bizonyos pontoktól, míg a szerb elnök előre bejelentette, hogy biztosan nem ír alá semmit szombaton. A javaslat, illetve a megállapodás viszont mindkét fél európai integrációs folyamatának a szerves részévé fog válni, így kénytelenek lesznek teljesíteni a vállaltakat, az EU pedig ellenőrizi, hogy teljesítik-e a kötelezettségeket, és ha nem, az következményekkel jár – tette hozzá.

Puskaporos hordó a szomszédunkban: a szerbek tüntettek Koszovó ellen

Belgrádban ezrek tüntettek az ellen, hogy a szerb miniszterelnök bármilyen megállapodást aláírjon a koszovói miniszterelnökkel. Nem is tette meg.

Valamiféle megállapodás született, egyes pontokban megegyeztünk, de nem mindegyiket fogadtunk el

– fogalmazott Aleksandar Vucic szerb elnök az ohridi találkozót követően. Mint mondta, végleges megállapodás nem született, de ez nem az a dokumentum, ahol lehet mazsolázgatni, és a felek eldönthetik, hogy az egyik pontot elfogadják, míg a másikat nem. Úgy folytatta: ennek itt nincs vége, mert Albin Kurti sem túl boldog és én sem ugrálok örömömben.

Kurti koszovói miniszterelnök kijelentette, hogy alapvetően egyetértettek a felek, ugyanakkor elégedetlenségének adott hangot, hogy ahogyan február 27-én Brüsszelben, a szerb elnök most sem állt készen arra, hogy aláírja a megállapodást. Most az EU-n van a sor, hogy kidolgozza azokat a mechanizmusokat, amelyek jogilag kötelező erejűvé teszik ezt a megállapodást.

Az MTI felidézte, Belgrád és Pristina között 2013-ban kezdődött a kapcsolat rendezését célzó párbeszéd brüsszeli közvetítéssel. Jelentős előrelépés azonban azóta sem történt, pedig a viszony normalizálása mindkét fél európai integrációjának a kulcsa lenne.