Nagyon kellemetlen meglepetést hoztak a pénteken közzétett német ipari megrendelési adatok, egyszerre új megvilágításba helyezve, miért is felezte meg kamatemelései korábbi tempóját csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB). Az euróövezeti jegybanknak lehettek információi róla, hogy Európa legnagyobb gazdaságának feldolgozóipara az elmúlt hónapok szép adatai ellenére bajban van.

Mercedes-Benz Group AG Production
Fotó: AFP

A német statisztikai hivatal a márciusi adatokat közölte. Ezt megelőzően három hónapon keresztül rendre növekedtek az ipari megrendelések az előző hónaphoz képest– februárban 4,5 százalékkal – a késő nyári-őszi megbicsaklás után, de azért lehetett sejteni, hogy nem történt hirtelen drámai javulás, és ennek a szép sorozatnak vége szakadhat.

A márciusra kimutatott 10,7 százalékos zuhanás azonban rémálomszerű volt: ekkora fisakóra az elmúlt évtizedekben csak egyszer került sor: közvetlenül a pandémia beütése után. 

Az elemzők mindössze 2,2 százalékos csökkenést vártak.

Különösen szembeszökő, ami egy meghatározó szektorban, a vegyes járművek gyártásában történt: itt 47,4 százalékkal zuhantak a megrendelések, 55 százalékos februári növekedés után. Ez a kategória a hajók, vasúti járművek, repülőgépek, űrjárművek, katonai járművek gyártását takarja. A motoros járművek és alkatrészeik gyártásában 12,2 százalékos volt a rendelések visszaesése. 

Az adatok a német exportkilátásokról sem árultak el sok jót, hiszen miközben a belföldi rendelések csak 6,8 százalékkal zsugorodtak, a külföldiek 13,3 százalékkal. A visszaesés az euróövezeti országok viszonylatában az utóbbinál kisebb, csak 10,8 százalékos volt, azaz más viszonylatokban mutatkoznak komolyabb bajok. A németek legjelentősebb külkereskedelmi partnerei az euróövezeten kívül Kína, az Egyesült Államok, valamint a nem euróövezeti európai országok, beleértve Magyarországot is.

Az ugyancsak pénteken közölt külkereskedelmi adatok szerint a német 5,2 százalékkal csökkent márciusban februárhoz képest, pedig az elemzők fel ekkora visszaesést sem vártak. Az európai uniós eladások 6,2 százalékkal csökkentek, az Egyesült Államokba 10,9, Kínába 9,3 százalékkal kevesebb német áru ment. A Handelblatt német üzleti lap portáljának reggeli vezető anyaga egyébként azt elemzi, miként teremtett Joe Biden elnök az évtizedek óta legnagyobb állami támogatási programmal versenyelőnyt az amerikai ipar számára.

Az EKB szerdán elkötelezettnek mutatta magát a további inflációellenes harc és a kamatemelések mellett, az utóbbiak lépésközét azonban 25 bázispontra felezte le, amiben elemzők szerint már szerepet játszhattak az első negyedévben gyakorlatilag stagnáló európai gazdaság kilátásait övező aggodalmak is. 

A növekedésnek csak egyik lába az ipar, fontos a szerepe a szolgáltatásoknak ia, amelyek élénkültek az elmúlt hónapokban, ahogy 

a pandémia idején elmaradt fogyasztásukat pótolják az európaiak. 

Tulajdonképpen az ipar sem teljesített nagyon rosszul az év elején, Christine Lagarde, az EKB elnöke azonban sajtótájékoztatóján már utalt rá, hogy egyáltalán nem felívelésról van szó: a termelők korábbi elmaradásaikat pótolják, amelyeket a beszállítási nehézségek okoztak, a jövő pedig bizonytalan.

Ezt erősítette meg Jörg Kraemer, a Commerzbank fő közgazdásza is a német adatokat kommentálva.

Az exportorientált német gazdaság számára növekvő kockázatok a globális kamatemelésekből származnak. Emellett a nyersanyaghiány miatt beragadt megrendelések ledolgozásából származó lendület kifulladt

– tette hozzá.

Az adatok nem segítették az euró dollárárfolyamát, amely – miközben az elemzők még mindig az EKB kamatdöntésén és kommentárjain rágódtak – az 1,1-es pszichológiai szint alá bukott. Reggelre visszatért 1,104 környékére, de az adatok után inkább gyengülésbe hajlott. A gyenge német megrendelési adat azoknak az érveit erősíti, akik kevesebb további EKB-kamatszigorítást szeretnének.