BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pesszimisták lettek a német közgazdászok, a vártnál is nehezebb évre számítanak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Deutsche Bank közgazdászai jövő évi GDP-növekedési prognózisukat 1,0 százalékról a felére, 0,5 százalékra vágták vissza.

Az első negyedéves növekedési adatok láttán német banki közgazdászok csökkentették idei GDP-növekedési előrejelzéseiket, és recesszióra számítanak az egész évre vonatkozóan.

Man,And,Woman,Working,Together,In,Metal,Workshop,With,Their
Fotó: Shutterstock

A Deutsche Bank közgazdászai a német bruttó hazai termék 0,3 százalékos csökkenésére számítanak, miután korábban stagnálást feltételeztek. A Berenberg Bank szintén stagnálásról mínusz 0,4 százalékra csökkentette GDP-növekedési előrejelzését. 

A KfW fejlesztési bank és a Commerzbank elemzői is a bruttó hazai termék enyhe zsugorodásával számolnak 2023-ra. 

A banki közgazdászok így lényegesen pesszimistábbak, mint a szövetségi kormány, amely tavasszal plusz 0,4 százalékra emelte éves GDP-növekedési előrejelzését.

Európa legnagyobb nemzetgazdasága már technikai recesszióba került azzal, hogy a második egymást követő negyedévben csökkent a bruttó hazai termék:

az idei első negyedévben 0,3 százalékkal csökkent a GDP a 2022 negyedik negyedévi 0,5 százalékos csökkenés után. 

A GDP csökkenése elsősorban a fogyasztók visszafogott költekezésére vezethető vissza, amit a tartósan magas infláció miatt bekövetkezett vásárlóerő-csökkenés váltott ki.

Lehet még számítani a lemaradás behozására a lakossági fogyasztás területén az infláció enyhülésével és a bérmegállapodások szerinti keresetnövekedés megjelenésével

– mondta Stefan Schneider, a Deutsche Bank vezető németországi közgazdásza. 

A márciusi visszaesés és az áprilisban és májusban végzett, összességében kiábrándító hangulatfelmérések alapján azonban legfeljebb mérsékelt növekedésre lehet számítani a második negyedévben

– tette hozzá.

Az ipari megrendelések például márciusban 10,7 százalékkal zuhantak havi szinten, 

ami a legnagyobb visszaesés a járvány 2020. áprilisi kezdete óta, és az Ifo gazdaságkutató intézet üzleti hangulatindexe is májusban csökkent az első alkalommal hat egymást követő havi emelkedés után.

Sajnos nem észlelhetők a gazdaságban a lényegi javulás jelei

–  mondta Jörg Krämer, a Commerzbank vezető közgazdásza. Megjegyezte, hogy az energiaárak emelkedésének fájdalmas hatása már enyhül ugyan, de a globális kamatfordulat következményei az év második felében egyre inkább érezhetővé válnak. 

A jegybankok inflációellenes céllal indított kamatemelései ugyanis mind Európában, mind az Egyesült Államokban erőteljesen megemelik a hitelfelvételi költségeket, ami megdrágítja a beruházásokat.

A Deutsche Bank közgazdászai szerint az idei év után még a 2024-es év eleje is nehéz lehet a német gazdaság számára, mivel termékeinek a legnagyobb piaca, az Egyesült Államok is könnyen recesszióba csúszhat. Jövő évi GDP-növekedési prognózisukat ezért 1,0 százalékról a felére, 0,5 százalékra vágták vissza.

A Commerzbank vezető közgazdásza, Jörg Krämer még ennél is pesszimistább, és stagnálást jósol. A Berenberg Bank vezető közgazdásza, Holger Schmieding viszont továbbra is viszonylag bizakodó, 1,3 százalékos német GDP-növekedést vár a jövő évre.
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.