
Szabadkereskedelmi megállapodás készül Irán és az Eurázsiai Gazdasági Unió között
Az év végéig létrejöhet egy szabadkereskedelmi övezetről szóló megállapodás Irán és az Eurázsia Gazdasági Unió (EaEU) között, az egyeztetések az utolsó fázisban vannak – jelentette ki Alekszej Overcsuk orosz miniszterelnök-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában. Az EaEU Oroszországot, Örményországot, Fehéroroszországot, Kazahsztánt és Kirgizisztánt foglalja magában.

Közel kerülünk egy ilyen szerződés megkötéséhez. Az Eurázsiai Kormányközi Tanácsban egyebek között erről beszéltünk, és a kormányfők rábólintottak
– mondta a politikus. Overcsuk szerint az unió több országgal is tárgyal szabadkereskedelmi megállapodásról: Egyiptommal, Indiával, Indonéziával és az Egyesült Arab Emírségekkel zajlanak az egyeztetések. Hozzátette: a szabadkereskedelemről szóló tárgyalások évekig elhúzódhatnak, egyelőre nem tudni, hogy az ezekről szóló szerződések mikor jöhetnek létre.
A feleknek sok különböző érdeket kell figyelembe venniük. A mi esetünkben mind az öt tagállam, a vállalkozások és a fogyasztók érdekeiről van szó. Ez egy összetett folyamat
– hangsúlyozta a kormányfőhelyettes. A perzsa állam és Oroszország között a háború kirobbanása óta egyre szorosabb a kapcsolat: Moszkva Teherántól vásárolt drónokat és rakétákat, míg az oroszok Szu–35 típusú harci repülőgépeket exportálnak a közel-keleti országba. A fegyverek mellett más termékekkel is kereskednek, például 2022 októberében 40 gázturbina oroszországi exportjáról írt alá megállapodást az IGEDC nevű iráni gázipari cég. Az orosz–iráni áruforgalom tavaly a kormányzati adatok szerint 20 százalékkal nőtt.
Irán és Oroszország közel 3 ezer kilométeres, vízi és vasúti folyosókat is magába foglaló kereskedelmi útvonal megépítéséről is döntött. Az észak–déli közlekedési folyosó a szárazföldi Oroszországtól, az Azovi-, a Fekete- és a Kaszpi-tengereken át az Indiai-óceánig, egész pontosan az Ománi-öbölig érne. Az alakulóban lévő folyosó összekapcsolná Oroszországot Dél-Ázsiával, a többi között Indiával. Ezzel Moszkva teljesen megkerülné a Szuezi-csatornát, mellesleg a szállítás lerövidülne és olcsóbb lenne. A kezdeményezéshez 14 állam csatlakozott, a projektre Irán és Oroszország 20 milliárd dollárt szán.
Az iráni elnök jelentősen növelné a kereskedelmet VenezuelávalStratégiai partnerségnek nevezte az iráni elnök országa Venezuelához fűződő viszonyát keddi caracasi látogatásán. A két vezető elmélyítené a gazdasági és a kereskedelmi együttműködést is: a forgalmukat két lépcsőben 3 milliárd dollárról 20 milliárd dollárra bővítenék. A perzsa állam vezetője megjegyezte, hogy Teherán nehéz időkben is bizonyította Caracas iránti barátságát, és kifejezte nagyrabecsülését a dél-amerikai ország iránt. |




