India lesz 2075-re a világ második legnagyobb gazdasága, a Goldman Sachs előrejelzése szerint megelőzi nemcsak Japánt és Németországot, hanem az Egyesült Államokat is. A világ legnépesebb országa ezen a listán jelenleg az ötödik, tavaly szeptemberben taszította maga mögé az Egyesült Királyságot, egy évtizede pedig még a 11. helyen állt.
Az előrejelzést a növekvő népesség mellett az ország innovációs és technológiai fejlődése, a nagyarányú tőkebefektetések és a növekvő termelékenység is támogatja.
A következő két évtizedben India eltartottsági rátája lesz az egyik legalacsonyabb a regionális gazdaságok között
– hangsúlyozta Santanu Sengupta, a Goldman Sachs Research az országgal foglalkozó közgazdásza. Ez azt jelenti, hogy itt lesz a legjobb az arány a teljes és a munkaképes korú népesség között, vagyis India esetében arányosan több olyan munkaképes korú felnőtt van és lesz, aki képes eltartani a fiatalokat és az időseket.
Ez komoly lehetőség India számára a feldolgozóipari kapacitások kiépítésére, a szolgáltatási szektor és az infrastruktúra további növekedésére
– vélekedett.
A CNBC ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy az indiai kormány prioritásként kezeli az infrastruktúra fejlesztését, különösen az utak és vasutak építését. Az ország legutóbbi költségvetésének célja, hogy folytassa a tagállami kormányoknak nyújtott 50 éves kamatmentes hitelprogramokat az infrastrukturális beruházások ösztönzése érdekében.
A Goldman szerint ez a megfelelő idő a magánszektor számára, hogy fokozza a gyártási és szolgáltatási kapacitások létrehozását, ezzel több munkahelyet teremtsen, és felszívja a növekvő számú munkaerőt.
India gazdasági fejlődését a technológia és az innováció terén elért haladás is segíti. A független Nasscom indiai kereskedelmi szövetség előrejelzése szerint
az ország technológiai iparának bevétele a 2023-as pénzügyi évben 19 milliárddal, 245 milliárd dollárra nő,
és majdnem háromszázezer új munkahelyet teremt. (Egy dollár 351,2 forint.)
A másik fontos hajtóereje a várható tőkebefektetés lesz.
A megtakarítási ráta valószínűleg emelkedni fog az eltartottsági arány csökkenésével, az emelkedő jövedelmekkel és a pénzügyi szektor átfogó fejlődésével, ami várhatóan elérhetővé tesz tetemes tőkeállományt a további beruházások ösztönzésére
– olvasható a Goldman jelentésében.
Vannak persze kockázatok is, egyáltalán nem biztos, hogy a munkaerőpiaci részvételi arány a jelzett ütemben növekszik, sőt: az elmúlt 15 évben csökkent, különösen a nők esetében.
A munkaképes korú nők mindössze 20 százaléka dolgozik, bár ez az arány azért is ilyen alacsony, mert elsősorban darabszámra fizetett munkát végeznek, amelyet hivatalosan nem számítanak formális foglalkoztatásnak.
A nettó is hátráltatja a gazdaság növekedését, mivel India folyó fizetésimérleg-hiánnyal küzd. A régió sok, exportfüggőbb gazdaságával szemben azonban az indiait hajtja a belső kereslet, a növekedés 60 százaléka a fogyasztásnak és a beruházásoknak köszönhető.
A többi nagy befektetési bank is szép jövőt jósol Indiának, az S&P Global és a Morgan Stanley is arra számít, hogy az ország lesz 2030-ra a világ harmadik legnagyobb gazdasága. A fejlődési ütem megvan hozzá: a az első negyedévben 6,1 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest, messze az 5 százalékos piaci várakozások fölött. Az éves növekedés 7,2 százalékos lehet, ami elmarad a 2021–2022-es pénzügyi év 9,1 százalékos bővülésétől.