Magyarország már nem, de Lengyelország még mindig betart a másfél milliárd embert érintő EU-s szerződésnek
Több mint két éve vár aláírásra az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni csoport (AKCS) országainak megállapodása, immár csakis egyetlen EU-tagállam miatt – és ez nem Magyarország.
Fotó: Shutterstock
A szerződés a 2000-ban aláírt és 2003-ban hatályba lépett cotonoui szerződés utóda lenne, ezért is hivatkoznak rá leginkább „poszt-cotonou-i megállapodásként”. Az előd ugyancsak az EU és az AKCS-országok között rendezte a politikai és gazdasági kérdéseket, és céljaként rögzítette a szegénység csökkentését, felszámolását, valamint szólt a fenntartható fejlődésről.
Az új dokumentum az alábbi kiemelt területeket határozta meg:
- demokrácia és emberi jogok
- fenntartható gazdasági növekedés és fejlődés
- éghajlatváltozás
- humán és társadalmi fejlesztés
- béke és biztonság
- migráció és mobilitás
Mindez az ENSZ-tagállamok több mint felének, másképpen több mint másfél milliárd embernek az életére lehetne jótékony hatással,
habár ennek a frissített verziónak nem része például, hogy miként osszák el az Európai Bizottság (EB) külföldi segélyeit.
Ám a szerződést hiába tárgyalták le 2020 decemberére és tervezték a ratifikálását 2021-re, azóta sem sikerült hatályba léptetni.
Mi lett a magyar vétóval?
Nemrég még ketten tartottak be neki, de idén tavasszal a magyar kormányzat visszavonta az ellenkezését, miután az EB garantálta, hogy a hatálybalépésre váró sokoldalú egyezmény nem vesz el semmilyen jogkört a nemzeti kormányoktól a migráció és munkaerőpiaci kérdések, valamint a szexuális jogok témaköreiben.
Soha nem adjuk fel azon szuverén jogunkat, hogy mi döntsük el, kit engedünk be az országba és kit nem, kivel vagyunk hajlandók együtt élni és kivel nem
– nyilatkozta Szijjártó Péter áprilisi látogatása és tárgyalása során Mauritiuson, amely éppen betöltötte az AKCS soros elnöki tisztét. A külgazdasági és külügyminiszter persze békülékenyebben folytatta, és bejelentette a vétónk visszavonását.
Azzal indokolta a változást, hogy a kormány minden garanciát megkapott a kéréseire, ezért „Magyarország egyetért azzal, hogy a gazdasági együttműködést szorosabbra vonják, mert ez mindkét fél számára előnyös lenne, különösképpen napjainkban, amikor a világ ismét a blokkosodás irányába halad”.
Ki maradt utolsónak?
Ezzel tehát már csak egy EU-tagállam alkotja az ellentábort, Lengyelország, amely szintén egy teljesen más jellegű probléma, az EB-vel az Ukrajnából származó gabonaimport miatt fennálló vitája miatt nem hajlandó ratifikálni a poszt-cotonou-i szerződést. Ami persze hullámokat vet sokfelé.
Ha a megegyezés után két évvel sem vagyunk képesek jóváhagyni egy szerződést, az bizalmatlanságot szül. Ráadásul ez a helyzet nemcsak az AKCS-országoknak hátrányos, hanem az Európai Uniónak is
– vélte az osztrák Hannes Heide. A szociáldemokrata európai parlamenti (EP) képviselő hozzátette még, hogy a halogatás miatt az együttműködések is egy helyben topognak, noha hatalmas lenne bennük a potenciál, nem beszélve arról, hogy a kellemetlen helyzetben az EU megbízhatatlan partnernek látszik.
Mindezek okán jelenleg az előző szerződés, a cotonoui megállapodás lejártát tologatják – a legutóbbi alkalommal négy hónappal toldották meg –, de a remények szerint ebben az évben azért sikerül aláírni az új kontraktust.
Miként kerül a képbe Kína és Oroszország?
Ennek volna járulékos haszna is, mert az EU-s ügyekkel foglalkozó Euractiv szakhonlap szerint az unió a teketóriázása miatt a befolyásából is veszít Afrikában és a fejlődő országokban általában, ahol Kína és Oroszország viszont lendületesen és hatékonyan szerzi meg, amire szüksége van.
Európa sem lehet csak szemlélő: nekünk is szükségünk van alapanyagokra, és ha a zöldátállást sikeresen akarjuk végrehajtani, ahhoz is együtt kell működnünk
– folytatta Hannes Heide, kiemelve, hogy mindez az afrikai és karibi partnereknek is hasznos volna.
