Nemzetközi gazdaság

Az orosz–ukrán háború 536. napja – friss hírek

A hét végén is folytatódtak a heves harcok az orosz–ukrán háborúban, mindkét fél rakétákkal támadta a másikat. Közben Odessza, dacolva a helyzettel, strandot nyitott.

Nagy valószínűséggel műszaki hiba miatt lezuhant egy Szu-30-as vadászrepülőgép szombaton egy gyakorlórepülés közben Kalinyingrád orosz exklávéjában, a fedélzeten tartózkodó két pilóta életét vesztette a RIA orosz hírügynökség és a védelmi minisztérium közleménye szerint. A Szu-30-as többfunkciós vadászbombázó, amely légi és földi célpontok ellen egyaránt alkalmazható. Kalinyingrád a két NATO-tag, Lengyelország és Litvánia között található, a Balti-tenger mentén.

Fotó: AFP

Az orosz katonák hét rakétát kilőttek, valamint 47 légicsapást és 43 többszöri kilövésű rakétarendszerű támadást hajtottak végre tegnap az ország 120 településén 

– közölte az ukrán fegyveres erők vezérkara vasárnap reggeli tájékoztatóján. A becslésük szerint Oroszország szombaton 560 főt veszített, amivel a tavaly februári invázió kezdete óta összesen 253 850-re nőtt a támadók vesztesége.

Oleg Szinegubov, a harkovi regionális államigazgatás vezetője szerint szombaton 111 embert – köztük 36 gyermeket és négy fogyatékkal élő személyt – evakuáltak a kupjani körzetből az orosz légicsapások miatt. Donyeckben pedig egy civil meghalt és hatan megsebesültek – a kelet-ukrajnai régió egyik orosz tisztségviselője szerint az ukránok kazettás bombával támadtak.

Az ukrán légierő szombaton 10 légicsapást mért az ellenségre: kilőttek egy orosz légvédelmi rakétarendszert, egy lőszerraktárt, egy elektronikai állomást és három tüzérségi rendszert. Az oroszok pedig arról számoltak be, hogy az ukránok szombaton három rakétával lőtték a megszállt Krím félszigetet Oroszországgal összekötő kercsi hidat. Az orosz légvédelem szerint az ukránok S-200-as rakétákkal támadtak, amelyeket a légvédelem elhárított. Az orosz külügyminisztérium terrortámadásnak ítélte az esetet, és figyelmeztetett, hogy nem marad válasz nélkül. A krími híd elleni rakétatámadások órákkal azután történtek, hogy az orosz erők szerint lelőttek 20 ukrán drónt, amelyek a Krím félszigetet célozták meg.

Közben egyre nő az orosz dezertálók száma az ukrán fegyveres erők vezérkara szerint. Éppen ezért az orosz katonák házról házta járnak dezertáló társaik után kutatva a Herszon megyei Hornosztajvka településen.

A brit védelmi minisztérium vasárnap arról tájékoztatott, hogy Oroszország vélhetően már nem pénzeli a zsoldos Wagner csoportot. 

Ha az orosz állam többé már nem finanszírozza a Wagnert, a második legvalószínűbb kifizetők a fehérorosz hatóságok lehetnek

– áll a közleményben. A minisztérium szerint ez azonban tetemes anyagi terhet jelenthet a fehéroroszoknak. Hozzátették, hogy a Wagner csoportot kisebb létszámban ujjászervezik.

Minden károkozás és orosz fenyegetés ellenére Odessza strandot nyitott, a tavalyi invázió óta először. Ehhez nagy munkával kellett az aknáktól és más fegyverektől megtisztítani a partot.

 

19:28

Oroszország már gyártja és használja a módosított iráni drónokat – brit szakértők

Oroszország megkezdte az iráni Sahid-136-os önmegsemmisítő drónok saját verziójának gyártását és felhasználását Ukrajnában. A készülékek elektronikai, különösen a navigációs részeik jelentős eltérést mutatnak az arab elődjükhöz képest.

17:26

Scholz szerint nem kizárt, hogy adnak Taurusokat az ukránoknak

Olaf Scholz német kancellár egy vasárnapi interjúban megerősítette a sajtóértesüléseket, hogy mérlegelik: Taurus rakétákkal is támogassák Ukrajnát. Vizsgálják azt is, miként lehet csökkenteni a rakéták hatótávolságát.

16:27

Ukrán drónokat lőttek le saját területükön az oroszok

Az Ukrajnával határos Belgorod megye légterében három drónt lőtt le az orosz légvédelem, Kurszk megye felett pedig még egyet. Erről az orosz védelmi minisztérium tájékoztatott az MTI jelentése szerint.

14:07

Lövésekkel tartóztattak fel az oroszok egy ukrán kikötőbe tartó teherhajót

Figyelmeztető lövésekkel állított meg egy kereskedelmi hajót az orosz hadiflotta a Fekete-tengeren vasárnap reggel.

13:06

Orosz légitámadás rengette meg Herszont, többen meghaltak

Orosz rakétatámadás érte vasárnap a dél-ukrajnai Herszon régióját, a halálos áldozatok között egy 23 napos csecsemő is van – írta Igor Klimenko ukrán belügyminiszter a Telegramon az MTI jelentése szerint. A kisbaba mellett a szülei és egy másik felnőtt is meghaltak Siroka Balka településnél, két másik ember Sztaniszlavnál. A csecsemő testvére, egy 12 éves gyerek súlyos sebesülésekkel került kórházba.

13:02

A németeket győzködi Kijev: adjanak messzire ható Taurus rakétákat

Ukrajna Oroszország Krím-félsziget
Kapcsolódó cikkek