Az argentin Trump nem fél magára haragítani Kínát
Befagyasztaná a kapcsolatokat Kínával, és kiléptetné Dél-Amerika második legnagyobb gazdaságát a Mercosur kereskedelmi szövetségből Javier Milei, az argentin elnökválasztás meglepetésesélyese, akinek a külpolitikai elképzelései ugyanolyan radikálisak, mint a gazdasági tervei.

Fotó: AFP
A szélsőjobboldali politikus, Donald Trump volt amerikai elnök nagy tisztelője a várakozások ellenére megnyerte az augusztus 13-án rendezett elnöki előválasztást, mert a szavazók megbüntették a kormánykoalíció és az ellenzék jelöltjét is az országot sújtó gazdasági válság, a szédítően magas infláció és a növekvő szegénység miatt.
Bár még hosszú utat kell megtennie, hogy megnyerje az őszi elnökválasztást, a győzelme sokkhullámot indítana a nagyrészt baloldali vezetők irányította régióban,. A Bloombergnek adott interjúban ízelítőt adott abból, hogy mit várhatnak tőle.
„Az emberek nem szabadok Kínában, nem tehetnek, amit akarnak, és amikor megteszik, akkor megölik őket” – jelentette ki, ezért befagyasztaná a kapcsolatokat Pekinggel.
Általában véve elutasítja az üzletelést a „szocialistákkal”, és ezen a téren egy kategóriába sorolja a kommunista Kínát Argentína legnagyobb kereskedelmi partnerével, Brazíliával,
amelyet Luiz Inácio Lula da Silva baloldali elnök vezet.

Fotó: AFP
Az sem érdeki, hogy Kína az argentin exportcikkek második legnagyobb vásárlója, és döntő fontosságú, 18 milliárd dolláros swapkeretet biztosít a központi banknak, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kifizetésére használnak fel, miután az ország dollártartalékai vészesen lecsökkentek. Argentína pedig az IMF legnagyobb adósa, márciusban hagytak jóvá egy 44 milliárd dolláros programot egy 2018-as hitel refinanszírozására, a felülvizsgálatáról szóló tárgyalások azonban elhúzódnak, és a további folyósítások most késnek.
A kapcsolatok megszakítása Pekinggel katasztrofális lenne Buenos Airesnek, és nemcsak az ottani jegybanknak. A kétoldalú kereskedelemben már most is 9,5 milliárd dolláros argentin deficit még tovább nőne, ha Kína büntetésképpen nem vásárolna húst és egyéb élelmiszeripari termékeket az országtól.
A Bloomberg emlékeztetett, hogy nem ez az első alkalom, hogy egy argentin politikus megsérti Pekinget. 2015-ben Cristina Fernández de Kirchner akkori elnök robbantott ki botrány, amikor egy Twitter-bejegyzésben gúnyolta a kínaiak akcentusát – Pekingből, ahol éppen állami látogatáson volt kínai befektetések csábítása céljából.

Fotó: AFP
Milei maga is észrevehette, hogy túllőtt a célon, mert később kissé visszatáncolt, és azt állította, hogy meghagyná a magáncégeknek a döntést arról, fenntartják-e kereskedelmi kapcsolataikat Kínával és a többi olyan országgal, amelyet személy szerint nem kedvel.
Nem kell ebbe beleavatkoznom, de nem fogom előmozdítani a kapcsolatokat olyanokkal, akik nem tisztelik a szabadságot
– tisztázta, hozzátéve, hogy elfogadná a kínai vállalatokkal már megkötött argentin szerződéseket, amelyek többek között egy patagóniai ikerduzzasztógát és egy atomerőmű építéséről szólnak.
A hírügynökség szerint Milei esetleges győzelméből nyilvánvalóan az Egyesült Államok húzná a legnagyobb geopolitikai hasznot. Milei váltig állítja, hogy együttműködik az amerikai elnökkel, bárki legyen is az a 2024-es választás után, bár jobban szeretne republikánus partnert. A párt legesélyesebb jelöltje egyelőre Trump, de Milei nem szereti, ha a volt amerikai elnökhöz hasonlítják.

Fotó: AFP
„Az amerikaiak dolga dönteni – válaszolta óvatosan a kérdésre, szeretné-e, hogy Trump visszatérjen a Fehér Házba. – Lehet, hogy a republikánusok profilja jobban tetszik, mint a demokratáké, de ez nem azt jelenti, hogy nem tekintem az Egyesült Államokat a nagy stratégiai partnerünknek” – tette hozzá.
Figyelmeztette viszont Latin-Amerika vezető gazdaságainak – Brazíliának, Mexikónak, Chilének és Kolumbiának – a baloldali vezetőit, hogy „neki nincsenek szocialista partnerei”. Lekicsinylően nyilatkozott a Dél-amerikai Közös Piacról (Mercosur), amelyet Argentína Brazíliával, Paraguayjal és Uruguayjal közösen hozott létre több mint három évtizeddel ezelőtt, és amely éppen a belső megosztottsága miatt nem tudja megvalósítani a szabadkereskedelmi megállapodást, amelyről négy éve állapodott meg az Európai Unióval.
„A Mercosur egy rossz minőségű vámunió, amely kereskedelmi torzulásokat okoz, és árt a tagjainak” – jelentette ki.


