Moszkva atomcsapás-fenyegetéssel teszteli a Nyugatot

Moszkva korlátozott első nukleáris csapásmérése az Oroszországgal meg nem békülő Nyugatra (vélhetően elsősorban Nagy-Britanniára és az ukrajnai oldalt leginkább támogató más európai országokra, például Németországra) néhány ezer emberélet, döntően katonák élete árán megmentheti a világot egy atomháborús Armageddontól. Ezt a roppant veszélyes elméletet bontotta ki minapi írásában Szergej Karaganov, az Oroszországi Kül- és Védelempolitikai Tanács nevű, az ország első számú think-tankjének a vezetője, „nehézsúlyú” politológus, aki a hírek szerint közel áll Vlagyimir Putyinhoz.

Maga Putyin nagyon szőrmentén bár, de többször is nyilatkozott a kérdésről, meghagyva a radikális atombomba-fenyegetéseket Dmitrij Medvegyevnek (korábbi oroszországi elnöknek, exkormányfőnek, jelenleg az orosz biztonsági tanács elnökhelyettesének, valamint Ramzan Kadirov csecsen elnöknek. 

Nehézsúlyúak klubja

Még nem tudni biztosan, hogy fenyegetésről, a Nyugat provokálásáról vagy szondázásról van-e szó. Maga a szerző vallja be, hogy noha a téma hosszú ideje foglalkoztatja, cikke megírására mégis a kül- és védelempolitikai tanács nem részletezett lefolyású legutóbbi közgyűlése adta meg a végső ösztönzést. Maga a grémium vélhetően az új orosz nemzeti konzervativizmus elméleti alapjait erősíti. Az említett folyóirat Karaganov vezette szerkesztőbizottsága tele van nehézsúlyú politikusokkal, punditokkal, szakértőkkel. Tagjai között van Szergej Lavrov külügyminiszter, Jurij Usakov, Putyin elnök külpolitikai tanácsadója, Fjodor Lukjanov, a folyóirat főszerkesztője, a Valdaj-klub egyik vezetője és Igor Ivanov (1998–2004 között külügyminiszter) is. A felügyelőbizottságot pedig Vlagyimir Potanyin, a leggazdagabb oroszországi milliárdos vezeti, aki a kilencvenes évek privatizációjában szedte meg magát. A privatizációt 1999-ben a The New York Times „a kolosszális bűnözés megnyilvánulásaként” jellemezte. Napjainkban, az Oroszország elleni szankciók idején Potanyin Iránnal épített ki szoros üzleti-technológiai kapcsolatokat. 

Bármelyik változat (szondázás, fenyegetés vagy a Nyugat provokálása) motiválta is a Russia in Global Affairs című folyóiratban megjelentetett Karaganov-cikket, kritikus irányú gyökeres fordulatra figyelmeztethet az orosz külpolitikában. Amelynek láthatóan egyre kevesebb köze van az ukrajnai konfliktushoz, a cikk is és az oroszországi vezetés is egyre inkább csak epizódnak tekinti Moszkva Nyugattal való szembenállásában.   

Atomzsarolás

Karaganov tézisének az alapja: akárhogyan végződik is az ukrajnai háború, a Nyugat nem fog megbékélni a kialakult helyzettel, Oroszországgal, de egy első, taktikai atomfegyverekkel mért orosz csapást kénytelen lesz elviselni. Emiatt tartja lehetségesnek a szerző a korlátozott nukleáris első csapást a Nyugat egyes katonai-hadászati objektumaira, ami szerinte lezárná a konfliktus további eszkalálódását. A szerző logikája szerint a a Nyugat nem fog általános, stratégiai és taktikai nukleáris fegyverekkel végrehajtott támadással válaszolni, mert úgy gondolja, hogy Washington, Brüsszel, Párizs, Berlin számára London, néhány ezer, főként katona elvesztése nem ér meg egy világégést. Cinikus és roppant kockázatos feltételezés. Honnan veszi a bátorságot Karaganov, hogy a nyugatiak, a NATO helyett döntsön a reagálásról egy minden eddiginél súlyosabb nemzetközi válsághelyzetben? 

Birodalmi identitás

A Nyugat egyelőre nem tud mit kezdeni a Karaganov-írással. Hogy azóta a Pentagonban, a párizsi Hexagone Balard-ban (a francia védelmi minisztériumban), a berlini Bendlerblockban, a londoni MoD Whitehallban nagyítóval olvassák, elemzik minden betűjét, az biztos. De a vezetők hallgatnak, átengedve a terepet a második vonalnak, a tanácsadóknak, külpolitikusoknak, katonai elemzőknek. A Moszkvából kiebrudalt Carnegie-békealapítvány politikai elemzője, Andrej Baklickij az ENSZ Leszereléskutató Intézetenek (UNIDIR) tömegpusztítófegyver-szakértője elutasítja Karaganov mondanivalóját. Idézi oroszországi és nemzetközi szakértők elutasító véleményét. 

(Ivan Tyimofejev, a nagy presztízsű moszkvai egyetem, a MGIMO professzora), 

(Alekszej Arbatov professzor és két társának cikke a Kommerszantban). 

Mintha csak a korábbi hasonló Putyin-akció tükörképét alkotná meg, az Atlanti Tanács Ukrajna-blogja érdemi reagálás helyett belemegy egy terméketlen történelmi vitába Oroszország múltjáról. Tagadja, hogy Oroszország a szó hétköznapi értelmében állam lett volna valaha is. Amit persze az ukrán média – némi csúsztatással, lásd a Dzerkalo Tizsden ukrán szájt cikkcímét – felkap. A cikk szerint 

Az ukrán lap azonban ebből annyit emelt csak ki, hogy a Nyugat szerint Oroszország soha nem volt állam.