Női vezető nélkül marad a dán bankszektor
Nyugdíjba megy jövőre Karen Frosig, Dánia harmadik legnagyobb bankjának vezérigazgatója. Utódját már kiválasztották ugyan a Sydbank élére, de még nem nevezték meg – derült ki Lars Mikkelgaard-Jensen elnök pénteki bejelentéséből.

Fotó: FSR – danske revisorer / YouTube
Ezzel nem lesz női vezető dán nagybankban.
Frosig történelmet írt azzal, hogy ő volt az első nő a Sydbank vezérigazgatóságában. A Jyllands-Posten adatai szerint tavaly ő volt az egyetlen női vezető a dán nagybankok élén. A többi kisebb, mintegy 50 bank közül is csupán négyet irányított nő akkor – írja a Bloomberg.
Frosig 13 éven át töltötte be a bank vezérigazgatói posztját. Kiemelkedő teljesítményét jól jelzi, hogy irányítása mellett a Sydbank éves átlagos megtérülési mutatója 8,8 százalékos volt, szemben a szektor 8 százalékos átlagával. Ez idő alatt a Sydbank részvényárfolyama közel ötszörösére nőtt a koppenhágai tőzsdén.
Habár Frosig a nemek közti egyenlőség élharcosa volt a gazdasági életben, a genderkvótát eleinte szkeptikusan fogadta. Később azonban belátta a bankvezér, hogy a szabálynak jótékony hatása van. Több világszervezet tanulmánya is rávilágít, hogy a férfiak és a nők közötti különbségek szűkítésével a gazdasági teljesítmény, azzal együtt pedig mindenki jóléte érzékelhetően nőhet.


