BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Afrikai üzleti esélyeket szimatolnak a közép-európai fegyvergyártók

Alternatívát próbálnak nyújtani Oroszország helyett.

Közép-európai fegyvergyártók próbálják magukhoz édesgetni azokat az afrikai országokat, amelyek alternatív forrásokkal váltanák fel Oroszországot. Nem csupán fegyvert és katonai felszereléseket, hanem azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat is kínálnak, tudta meg a Reuters vállalati és kormányzati forrásokból.

A cseheknek is vannak kapcsolataik Fekete-Afrikával.
Fotó: Jukub Viktoria / Czechoslovak Group Facebook

Csehország például ugyan jelenleg a NATO tagja, de még a Varsói Szerződés részeként folyamatosan szállított fegyvert a fekete kontinensre, így jó helyzetben van ahhoz, hogy karbantartsa vagy fejlessze ezeket a már meglévő rendszereket.

Az afrikai a legjobb piac, mert még a szovjet időkből való felszerelésük van, de most ki akarják azt egészíteni nyugati technológiával. Mi ezt a szovjet termékek nyugatosításának nevezzük

– nyilatkozta a hírügynökségnek Jiri Hynek, a cseh fegyvergyártókat tömörítő szervezet (AOBP) elnöke. Összességében is jól állnak, a cseh fegyver- és lőszergyártó cégek kivitele 2022-ben 30 milliárd koronára (480 milliárd forint) emelkedett, ami a duplája a 2021-es eredménynek.

Az Aero Vodochody repülőgépgyártó például tárgyalásokat folytat L-39NG típusú oktató és könnyű támadó repülőgépének eladásáról új vevőkkel, valamint a régiekkel a korábbi modellek megújításáról.

Aero Vodochody
Ostrava,,Czech,Republic,-,September,16,,2023:,The,Nato,DaysOstrava, Czech republic - September 16, 2023: The NATO Days - Aero Vodochody L-39NG. The NATO Days are the largest air, army and security show in Europe.
Az Aero Vodochody könnyű támadó gépek eladásáról tárgyal Afrikában.
Fotó: Shutterstock

„Növekvő érdeklődést tapasztalunk potenciális új kliensek részéről, akik le akarják szerelni az orosz vagy kínai gépeket, és nyugatosítani a haderejüket” – mondta Filip Kulsrunk, a cég eladásokért felelős alelnöke, de részleteket nem volt hajlandó elárulni arról, mely országokkal tárgyalnak.

Csehország tavaly 32 millió euró értékben szállított lőszert, fegyvert, repülőgépeket és egyéb katonai felszerelést tíz fekete-afrikai országnak.

A forgalom 2011-ben még nem érte el a kétmillió eurót. (Egy euró 377,1 forint.) 

A Reuters féltucatnyi cseh és lengyel gyártó képviselőjével, illetve kormányzati illetékessel beszélt, akik mind arról számoltak be, hogy próbálnak minél nagyobb szeletet kihasítani az afrikai fegyverpiacból most, hogy az ukrajnai háború eltereli az orosz vetélytársak figyelmét.

Polska Grupa Zbrojeniowa-fb
A lengyelek is keresik az afrikai üzleteket.
Fotó: Polska Grupa Zbrojeniowa Facebook

A Stockholm International Peace Research Institute (SIPRI) stockholmi békekutató intézet adatai szerint Oroszország átvette Kína helyét Fekete-Afrika legnagyobb fegyverszállítójaként, a piaci részesedése 26 százalékra nőtt 2018 és 2022 között.

Bár a legtöbb cégvezető nem bocsátkozott részletekbe, a legnagyobb cseh fegyvergyártó, a Czechoslovak Group (CSG) szóvivője elmondta, hogy szovjet gyártmányú páncélozott járművek karbantartásában és modernizálásában meglévő kivételes tapasztalata segít az üzletkötésben, mert így az afrikai partnereiknek nem kell orosz beszállítóktól függeni. „Ezt már számos afrikai üzletnél kihasználtuk” – fogalmazott Andrej Cirtek.

A több tucat fegyvereket, lőszereket, páncélozott szállítójárműveket, pilóta nélküli légi rendszereket és egyéb felszereléseket gyártó vállalatot ellenőrző, lengyel állami tulajdonban lévő PGZ is fokozta az elmúlt 12 hónapban az afrikai piacokra való bejutást célzó tárgyalásokat, ismerte el Sebastian Chwalek, a cég vezérigazgatója.

Kyiv,,Ukraine,-,October,09,,2019:,Wb,Group,Exposition,Stand.
Kyiv, Ukraine - October 09, 2019: WB GROUP Exposition Stand. WB GROUP is the Polish largest technological concern, offering state-of-the-art solutions for international armed forces
Nő az afrikai érdeklődés a WB Group drónjai és rakétarendszerei iránt.
Fotó: Lutsenko Oleksandr / Shutterstock

A többek között pilóta nélküli drónokat és rakétarendszereket gyártó, szintén lengyel haditechnikai vállalat, a WB Group szintén megnövekedett érdeklődést tapasztalt az elmúlt évben a potenciális afrikai vásárlók részéről.

„Nemrégiben részt vettünk egy kereskedelmi kiállításon Lengyelországban, ahol a standunkat számos afrikai országból érkező delegáció kereste fel, amelyek először jelentek meg itt” – mondta Remigiusz Wilk, a WB Group szóvivője. „Minden más beszállító számára mindig előnyös, ha valaki, aki korábban létezett egy adott piacon, eltűnik onnan, vagy kevésbé képviselteti magát” – tette hozzá Oroszországra utalva, bár egyelőre nem tudni, csökkent-e az ukrajnai háború miatt az Afrikába irányuló orosz fegyverexport.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.