BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína idén az autóexportot is letarolja

Kína először lesz a világ legnagyobb autóexportőre az idén, miután megugrottak a szállításai Oroszországba és Mexikóba.

A Kínai Autógyártók Szövetségének (CAAM) előzetes adatai szerint a januártól november végéig tartó időszakban a Kínában gyártott autók kivitele éves szinten 58,4 százalékkal, 4,41 millióra nőtt.

Vehicles Export in Suzhou Port
Utazásra váró autók a konténertengerben.
Fotó: NurPhoto via AFP

Japán esetében ez a szám ugyanebben az időszakban 3,99 millió volt, az év végéig 4,3 millióra emelkedhet, azaz a 11 hónap alatt több autót exportált Kína, mint amennyit Japán várhatóan egész évben fog.

Hosszú évek óta Japán a világ legnagyobb autóexportőre, csak egyetlen évben, 2016-ban előzte meg Németország.

A kínai autókivitel elsősorban annak köszönhető, hogy az idei első 11 hónapban az ázsiai ország mintegy 730 ezer autót szállított Oroszországba, ami csaknem hétszerese a tavalyinak. Kína gyakorlatilag betöltötte azt az űrt, ami azután keletkezett, hogy a szankciók következtében az európai és a japán cégek kivonultak az orosz piacról.

Az ország második legnagyobb autóexport piaca Mexikó lett az idén, ahová november végéig 330 ezer autót szállított, 71 százalékkal többet a tavalyinál. Kína a mexikói jelenlétet ugródeszkaként akarja felhasználni az amerikai és a kanadai piacon való esetleges terjeszkedéshez. Az ázsiai ország emellett jelentősen bővítette az elektromos és más alternatív energiát használó járművek globális exportját. Európa mellett Délkelet-Ázsia országaiban is nő az eladott kínai elektromos autók száma, ahol hagyományosan erős pozíciókkal rendelkeznek a japán cégek.

Egyre többen szereznének jelentősebb szeletet az európai autópiac tortájából

Noha a kontinens növelte autóexportját, az import jóval gyorsabban növekszik, még ha alacsonyabb bázisról is.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.