Az európai kormányoknak ellen kellene állniuk azon követeléseknek, hogy nagyobb anyagi támogatást nyújtsanak a tiltakozó gazdáknak, mert lehet, hogy később majd megbánják – figyelmeztetett Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója.

Az IMF vezérigazgatója megérti a gazdákat, de félti a kormányokat is.
Fotó: AFP

A mezőgazdasági termelők Németországtól Franciaországon át Belgiumig hetek óta nagyrészt békésen, néha nem annyira, de jelentős fennakadásokat okozva próbálnak engedményeket kicsikarni a kormányoktól az Európai Parlamenti választás előtt, amelyek előrejelzések szerint megerősödik a szélsőjobb. 

Ha a tiltakozás folytatódik, és annyira sarokba szorítja a kormányokat, hogy azok képtelenek lesznek megtenni azt, ami a gazdaságuk megerősítéséhez szükséges, akkor ezt egy szép nap megbánhatják

– idézte Georgieva szavait a France 24. Hozzátette, hogy természetesen megérti, hogy egyre több nehézséggel viaskodnak, és nem könnyű a munkájuk, de az államnak nem szabad erőn felül megsegítenie őket.  

A francia kormány már több intézkedést tett a tiltakozó gazdák megbékítésére.
Fotó: AFP

Egyelőre pedig úgy tűnik, hogy a politikusok engednek. A párizsi kormány több intézkedést is bejelentett a gazdák megbékítése érdekében, Bruno le Maire pénzügyminiszter pedig azt is megígérte a héten, hogy szigorúbban és gyakrabban fogják ellenőrizni, tisztességes árat fizetnek-e a francia és európai nagykereskedők a termelőknek a felvásárolt áruért. Azt is bejelentette, hogy akár     

a bevételük értékének két százalékát elérő bírságot rónak ki

azokra az élelmiszeripari vállalatokra, amelyek nem fizetik ki a törvényben előírt tisztességes termelői árat.  

A csütörtöki EU-csúcs idején pedig Emmanuel Macron francia államfő külön egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével „az európai mezőgazdaság jövőjéről”.

A gazdák tiltakozása elérte egész Európát.
Fotó: AFP

Macron a csúcs után azt mondta újságíróknak, hogy sikerült meggyőznie az Európai Uniót, hogy „szigorúbb szabályokat” vezessen be a gabona- és csirkeexportra, közte az ukránra is. A Bizottság egy nappal korábban jelentette be, hogy intézkedéseket javasol az Ukrajnából származó agrárimport korlátozására és nagyobb rugalmasságra a szabályozásban, ezt azonban a tagállamok mellett még az EP-nek is jóvá kell hagynia.

Egy sor politikussal, különösen pénzügyminiszterekkel beszéltem, és tisztában vannak azzal, mennyire fontos a konszolidált költségvetés. De azt is elismerik, hogy adni könnyű, támogatást visszavonni viszont nehéz 

 – figyelmeztetett Georgieva. Felszólította a világ kormányait, hogy az adózási kiskapuk bezárásával és a meglévő közkiadások átértékelésével állítsák helyre a koronavírus-járvány által kimerített tartalékokat.