BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Német költségvetés - vissza a startvonalra, itt az újabb kormányválság

Christian Lindner, a német kormánykoalíció szabad demokrata pénzügyminisztere ismét koalíciós válságot okozott. Szerinte alkotmányellenes a jövő évi német költségvetés, amelyet július elején kínkeservesen hoztak össze – éppen a koalíciós válság elkerülése érdekében.

Legalább egy rövid ideig úgy tűnt, hogy a német hárompárti koalíció elkerülte az összeomlást az Olaf Scholz kancellár kormányát már a kezdetek óta sújtó megosztottság miatt. A német költségvetés most megint összeugrasztotta a koalíciós pártokat.

német költségvetés
Christian Lindner, Robert Habeck és Olaf Scholz a Bundestagban – a német költségvetés ismét koalíciós válságot okoz / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Kiderült, hogy alkotmányos kockázatok és konkrét végrehajtási kérdések merülnek fel

– mondta Lindner a ZDF közszolgálati műsorszolgáltatónak adott interjúban.

A júliusi költségvetési megállapodástervezetet, amelyet a szociáldemokrata (SPD) kancellár, Olaf Scholz, a Zöldekhez tartozó Robert Habeck gazdasági miniszter, valamint a szabad demokrata Linder kötött, Berlinben megkönnyebbüléssel fogadták. Korábban áthidalhatatlannak látszó szakadékok mutatkoztak a pártok költségvetési prioritásai között. 

A német költségvetés a koalíció próbaköve

A megállapodást azért is üdvözölték, mert a német koalíció lehangoló teljesítményt nyújtott az európai parlamenti választásokon, ahol Scholz SPD-je több mint egy évszázada a legrosszabb eredményt érte el egy országos szavazáson, a Zöldek támogatottsága pedig közel felére csökkent. Tekintettel a koalíció gyengeségére, a kormány túlélése nagyban függ attól, hogy nagyobb összecsapás nélkül el tud-e érni egy végleges költségvetési megállapodást. Lindner bejelentése most éppen egy ilyen összecsapáshoz vezethet – értékeli a helyzetet a Politico című brüsszeli lap.

A pénzügyminisztérium által megbízott szakértők a Handelsblatt című német újságnak a múlt hét végén kiszivárgott értékeléseikben arra a következtetésre jutottak, hogy 

a koalíció költségvetési megállapodástervezetét elkaszálhatja a bíróság.

Ennek hátterében az áll, hogy a német nemzeti fejlesztési banktól elvett, s más célokra felhasználni tervezett 4,9 milliárd eurót eredetileg a magas gázárak költségeinek ellensúlyozására szánták. Linder szerint ezek az értékelések azt jelentik, hogy a német vezetőknek vissza kell ülniük az asztalhoz, hogy újratárgyalják a költségvetési megállapodást.

 

A német koalíció másik két pártja, a Zöldek és az SPD azon nyomban felháborodtak azon, hogy Lindner a média elé vitte az ügyet, ahelyett, hogy egymás között vitatták volna meg a kialakult helyzetet. 

Ezt csak önreklámnak lehet tekinteni

– mondta Kevin Kühnert, az SPD főtitkára a német köztévének.

Lindner viselkedése „meghaladja az elviselhető határt” egy koalíción belül – mondta Saskia Esken, az SPD elnöke a Die Welt című lapnak. Ellenezte azt a szabad demokrata elképzelést is, hogy a koalíciós vezetőknek alapvetően kell újragondolniuk a 2025-ös költségvetés tervezetét.

Lindner azonban azzal érvel, hogy a német kormány már tavaly év végén hatalmas csapást szenvedett el, amikor az 

  • alkotmánybíróság mérföldkőnek számító ítéletet hozott a kormány kiadási gyakorlatáról, amely 
  • hatalmas lyukat ütött az ország pénzügyeiben, és 
  • lehetetlenné tette Scholz koalíciója számára, hogy továbbra is központi büdzsén kívüli speciális alapokra támaszkodjon. 
  • Ezek az alapok lehetővé tették a koalíció számára, hogy költekezzen, megkerülvén az alkotmányos adósságféket, amely a szövetségi költségvetési hiányt a GDP 0,35 százalékára korlátozza, kivéve vészhelyzet idején.

„Én viselem a politikai felelősséget az államháztartásért” – mondta Lindner a közszolgálati televíziónak adott interjújában a kritikákra reagálva. 

Egyszer beleegyeztem egy koalíciós kompromisszumba, amely ingatag volt, és amelyet az alkotmánybíróság elutasított. Ez nem fog megtörténni velem még egyszer 

– tette hozzá.

Az elhúzódó belharcok elkerülése érdekében a kormánynak új megállapodástervezetet kellene tető alá hoznia – vagy legalábbis elvi konszenzusra kellene jutnia – a következő hetekben. Tekintettel a három párt politikusai közötti ellentétre, továbbra is nyitott kérdés, hogy ez megvalósítható lesz-e. A java azonban a törvényhozásban jön majd, ahol a koalíciós pártok képviselőinek ki kellene dolgozniuk a költségvetés részleteit.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.