Tartja magát a tervhez a Lengyel Központi Bank, továbbra sem nyúl a kamatokhoz
Nem változtatott a kamatokon a Lengyel Központi Bank (NBP) monetáris tanácsa, amely a szerdai ülésén változatlanul hagyta az 5,75 százalékos alapkamatot. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak, írja a Rczespospolita.

A monetáris tanácsnak ez volt a tizedik olyan ülése, amikor nem változtatott a monetáris kondíciókon. Legutóbb a tavalyi parlamenti választások előtt vágott a kamatokon, akkor szeptemberben és októberben összesen 100 bázisponttal csökkentette őket. Különösen az egy évvel ezelőtti szeptemberi 75 bázispontos csökkenés okozott meglepetést. Egyelőre úgy tűnik, még jó ideig maradhatnak a mostani kamatok.
Adam Glapiński, a Lengyel Központi Bank elnöke júliusban arról beszélt, hogy Lengyelországban leghamarabb csak 2026-ban lesz tere kamatcsökkentésnek, amikor – az NBP inflációs előrejelzésének fő pályája szerint – az infláció az inflációs célon belülre (azaz 3,5 százalék alá) esik.
Később az elnök puhította álláspontját, augusztusban meglátta a 2025-ös csökkentés lehetőségét, ezt azonban attól tette függővé, hogy a monetáris megbizonyosodik arról, hogy az infláció elérte a csúcsot, és a cél felé tart.
Glapiński a szerdai döntés után azt mondta, hogy második negyedévben a vártnál erősebben (éves szinten 3,2 százalékkal) nőtt a GDP, a nemzetgazdasági átlagkereset növekedése pedig a 21. század legmagasabbja volt, a második negyedévben 14,7 százalékos éves összevetésben. Emellett a kormány a vártnál nagyobb volumenű 2025-ös költségvetési tervezetet fogadott el. Mindez pedig hozzájárul a kamatlábak fenntartásának szükségességéről szóló retorikához. A lista élén természetesen a célon kívüli fogyasztói árindex (augusztusban 4,3 százalékon) áll, és nincs esély arra, hogy legalább körülbelül egy évig csökkenjen, valamint a magas maginfláció (valószínűleg 3,8 százalék körüli).

