Szantorinit és Mykonost is törölte nyári kínálatából egy utazási iroda
Az Evaneos utazási platform 2025-től további értesítésig nem árul nyári utakat Mykonosba és Szantorinire, miután a két görög sziget a tömegturizmus által leginkább veszélyeztetett úti célok közé tartozik.

A túlturizmus elleni drasztikus, önkorlátozó lépést az utazási platform annak ellenére teszi meg, hogy Görögország az öt legjobb utazási célpontja közé tartozott 2023-ban, és 2024-ben is a legjobb három között lesz.
Ráadásul
a nyári görögországi utak több mint 40 százaléka tartalmaz Mykonosra és Szantorinire vezető kirándulást,
vagyis a két sziget teszi ki a foglalások jelentős részét erre a két fontos úti célra – idézi az Evaneos illetékesét a Reise Reporter, melyet a Turizmus.com szúrt ki.
Az Evaneos és a Roland Berger vezetési tanácsadó cég által kidolgozott, úgynevezett túlturizmusindex eredményeinek ismeretében született meg az egyértelmű, a főszezonra kiterjedő intézkedés, ami jó esetben példaértékű lehet az utazási szektor többi szereplője számára.
A túlturizmus index 1-től 5-ig terjedő skálán határozza meg az egyes úti célok érintettségét, négy kritérium alapján.
Ezek az
- az egy lakosra jutó nemzetközi utazók száma,
- egy négyzetkilométerre jutó nemzetközi utazók száma,
- a szezonális koncentráció, valamint
- az úgynevezett fenntarthatósági érettségi szint, amellyel többek között a turizmus társadalmi és infrastruktúrára gyakorolt hatásait mérik.
Görögország az értékelés során 4,2-es pontszámot kapott, miután a túlturizmus által különösen érintett nyári úti célok közé tartozik.
A két görög szigetre irányuló turistaáradat feszültségek forrása, rontja a helyi lakosság életminőségét, miközben
a tömegturizmus áremelkedést és immár vízellátással kapcsolatos problémákat is okoz, ami összességében az utazási élményt is rontja
az indoklás szerint.

Bizonyos úti célok esetében, amelyek már nem képesek megbirkózni a túlturizmussal, az Evaneos különleges intézkedéseket hoz – idézi Aurélie Sandler, az Evaneos társ-vezérigazgatóját a Turizmus.com.
Felelős cégvezetőként hangsúlyozta: azt szeretnék, ha üzleti modelljük és az, ahogy az utazásokat biztosítják ügyfeleiknek, a fenntarthatóbb turizmuson és az autentikus élményeken alapulna.
Mindennek jegyében a Kükládok szigetcsoporthoz tartozó Mykonos és Szantorini a főszezonon kívül, tehát április–májusban és szeptembertől novemberig továbbra is szerepelni fog az utaztató kínálatában.
Megelégelte a túlturizmust Görögország, szigorú lépések jönnek
Az athéni kormányt aggasztja a sétahajóval érkező nyaralók nagyszámú beáramlása a turisztikai csúcshónapokban, ezért belépődíjakat vezetnek be. Emellett a szálláshelyekre kivetett klímaválsági adót is megemeli a kabinet. Az intézkedéscsomag a turistaáradat megfékezése mellett a kialakult lakhatási válságot is kezelni kívánja.


