Több sebből vérzik Európa beteg embere: senki semmit nem vásárol Németországban
Németországban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom októberben havi szinten, míg éves viszonylatban a növekedés jócskán elmaradt a becsülttől – közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis.

Októberben a kiskereskedelmi forgalom 1,5 százalékkal esett szeptemberhez képest, amikor még 1,6 százalékos növekedést jegyeztek föl. A szakértői várakozások átlagában szerényebb, 0,5 százalékos kiskereskedelmi forgalomcsökkenés szerepelt.
Éves összevetésben a német kiskereskedelmi forgalom 1 százalékkal nőtt októberben a várt 3,2 százalék helyett és a szeptemberi éves 1,4 százalékos bővülést követően.
Az élelmiszer-kiskereskedelmi ágazat eladásai októberben havi szinten 0,1 százalékkal, éves összevetésben 0,9 százalékkal nőttek. A nem élelmiszer-kiskereskedelem értékesítése szeptemberhez képest 2,2 százalékkal csökkent, tavaly októberhez viszonyítva 1 százalékkal nőtt.
A statisztikai hivatal októberi adatokat közölt most, de a fogyasztói hangulat azóta is fagyos, így az adventi bevásárlások is gyászosan alakulhatnak – erre utal a GFK fogyasztói hangulatindexe. A német gazdaság mélyrepülése gúzsba köti a magyar növekedési lehetőségeket is, ugyanis a két gazdaság szoros kapcsolatban áll egymással, sok hazai cég német vállalkozások beszállítója.
Ráadásul Németországban az elemzői várakozásoknak megfelelően 6,1 százalékon, 2021 februárja óta a legmagasabb szinten stagnált a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta novemberben – a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) adatai szerint.
Tavaly novemberben a munkanélküliek száma alacsonyabb, 2 millió 698 ezer volt, a munkanélküliségi ráta is szerényebb, 5,8 százalék volt a BA kimutatásában.
Papír van róla: kiléptetnék Németországot az Európai Unióból
Az előrehozott választásra készülő AfD tüzes programot adott ki. Ha hatalomra jutnak, egész Európa megváltozna. Kilépnének az EU-ból, eltörölnék az eurót, és az abortusztörvényeken is szigorítanának. Az AfD kampánytervezete óriási változásokat ígér nemcsak Németországnak, hanem az egész kontinensnek.


