BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszakadt a Finnország és Észtország közötti tenger alatti elektromos kábel - igen, megint Kína

Megszakadt a Finnország és Észtország közötti Estlink 2 elektromos kábel. A finn hatóságok lehetséges szabotázsként vizsgálják az esetet.

Megszakadt a Finnország és Észtország közötti Estlink 2 elektromos kábel. A finn hatóságok lehetséges szabotázsként vizsgálják az esetet. Két hajó van a környéken a kábelek mellett – mondta Arto Pahkin, a Fingrid irányítótermének vezetője az Aftonbladetnek.

Forrás: x.com/visegrad24

Finn idő szerint szerda délután fél kettőkor szakadt meg a kapcsolat. A hatóság azt is írja, hogy vizsgálatot indítottak a zavar miatt. „A sérülés lehetősége nem zárható ki. Most azonban teljes egészében megvizsgáljuk ezt a helyzetet, és amint tudjuk, tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot a hiba okáról” – Arto Pahkin Yle-nek is nyilatkozott.

A délután folyamán több sajtótermék is beszámolt két gyanús hajóról, amelyek a nap folyamán mozogtak a térségben. Pahkin elmondta az Aftonbladetnek: vizsgálják, hogy a hajók kapcsolatban lehetnek-e a leállással, a kábelek sérülésével.

Gorrás: https://x.com/visegrad24

„Ez az egyik lehetőség, amelyet vizsgálunk. Mert két hajó van azon a területen, ahol a kábelek találhatók. Jelenleg éppen távoznak a régióból” – tette hozzá.

A VesselFinder hajókövető oldal szerint a hongkongi lobogó alatt közlekedő Xin Xin Tian 2 hajó áthaladt a területen, útban Szentpétervárból Alexandriába. A hajó 12.26-kor haladt el a kábel felett, vagyis egy időben az Estlink 2 leállásával.

A helyzetet a hatóságok még vizsgálják, ugyanis máskor is előfordult meghibásodás, vagyis nem egyértelmű a helyzet. Svéd részről is érkezett tájékoztatás  a megszakításról. Patrik Svensson, a Svenska Kraftnat sajtóreferense azt mondta, időről időre megesik, hogy kiesnek szolgáltatások.

Egyébként éppen a mai napon Svédország azzal vádolta Kínát, hogy megtagadta a svéd ügyészek kérését, hogy felszállhassanak egy kínai hajóra, amelyet két, tenger alatti kábel átvágásával hoztak összefüggésbe a Balti-tengeren, annak ellenére, hogy Peking „együttműködést” ígért a regionális hatóságokkal.

November 17-én és 18-án a svéd felségvizeken, a Gotland- és az Öland-sziget közelében vágták el az optikai kábeleket, emiatt ideiglenesen leállt az adatforgalom a Finnországot Svédországgal összekötő távközlési vezetéken. Ezt követően több mint egy hónapig a Svédország és Dánia közötti Kattegat-szorosban horgonyzott a Yi Peng 3 nevű kínai hajó, több ország is megfigyelte.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.