Jóval többet költenek Grönland védelmére a dánok
A dán védelmi minisztérium kedden bejelentette, hogy jelentősen növeli a Grönland védelmét szolgáló katonai kiadásait – jelentette az MTI.

Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter közölte, hogy a védelmi csomag "kétszámjegyű milliárdos" összegre nő. (Egy dán korona 55,6 forint). Két Thetis járőrhajót, két hosszú hatótávolságú drónt és két kutyaszános egységet szerelnek fel a pénzből, amelyből megnövelik a Dán Északi-sarki Parancsnokság személyzetét is – mondta Poulsen a Jyllands-Posten című dán újságnak.
Hosszú évek óta nem fektettünk be eleget a Sarkvidékbe, most erősebb jelenlétet tervezünk
– mondta a miniszter. Poulsen a sors iróniájának nevezte, hogy a döntést néhány nappal azután jelenti be, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök ismét Grönlandnak, a Dániához tartozó, ásványi kincsekben és természeti erőforrásokban gazdag északi-tengeri sziget megvásárlásának a fontosságát hangsúlyozta. Trump első elnöki mandátuma alatt már javasolta Grönland megvételét. A vételi ajánlat nagy port vert fel a Washington és Koppenhága közötti diplomáciai kapcsolatokban, Dánia képtelenségnek nevezte a tervet. Trump hétfőn a Truth Social című közösségi portálján azt írta: "A nemzetbiztonság és a világ szabadsága érdekében az Egyesült Államok úgy érzi, hogy a Grönland feletti tulajdonjog és ellenőrzés abszolút szükségszerűség". Grönland a miénk.
Nem vagyunk és nem is leszünk soha eladók. Nem veszíthetjük el a szabadságunkért vívott hosszú harcunkat
– írta válaszul közleményében Mute Egede miniszterelnök. A dán kormány csak annyit közölt, hogy támogatja Egede álláspontját


