Az ukrán költségvetésben tavaly 736,4 milliárd hrivnyát különítettek el nyugdíjkifizetésekre. Ez 9,6 százalékkal (64,4 milliárd hrivnya) több, mint 2023-ban.
2024-ben az Ukrán Nyugdíjalap költségvetésébe 856,1 milliárd hrivnya érkezett minden finanszírozási forrásból. Ez 79,0 milliárddal több, mint 2023-ban, számolt be a hivatal. Így a nyugdíjakra és egyéb tervezett kifizetésekre fordított kiadások 821,5 milliárd hrivnyát tettek ki, ami 75,2 milliárddal több, mint 2023-ban.
Az állami költségvetésből az állampolgároknak nyújtott juttatások és rezsitámogatások kifizetésére fordított kiadások 39,4 milliárd hrivnyát tettek ki, ami csaknem 12 százalékkal több, mint 2023-ban.
A kormány a hadiállapot idejére 2025-ben korlátozta a 23,61 ezer hrivnyát meghaladó összegű speciális nyugdíjak kifizetését.
A nyugdíjkifizetések korlátozása a csökkentési együtthatók bevezetésével mintegy 17,6 ezer nyugdíjast érint, akik a különleges jogszabályok alapján részesülnek kifizetésekben. Ezt Ukrajna Szociálpolitikai Minisztériuma jelentette be.
Tekintettel arra, hogy a nyugdíjrendszernek a háború miatt nagyon korlátozott pénzügyi források mellett is biztosítania kell a nyugdíjak kifizetését minden ukrajnai számára, a „2025. évi állami költségvetésről szóló törvény
jóváhagyta a korlátozó együtthatók 2025-ben történő alkalmazását az országos átlagnyugdíjnál legalább négyszer magasabb nyugdíjak, illetve a munkaképtelenek számára megállapított létminimum tízszerese esetében” – áll a tárca közleményben.
Konkrétan a 60, 80 vagy akár 100 ezer hrivnyás és afeletti nyugdíjak korlátozásáról van szó. Így
mintegy 17,6 ezer „különleges” nyugdíjast érint a szabály.
A minisztérium azt is megjegyzi, hogy a korlátozások a hadiállapot okozta jelenlegi pénzügyi megszorítások miatt történnek. Ugyanakkor a nyugdíjak biztosított (azaz biztosítási járulékokkal fedezett és az Alkotmány által garantált) része korlátozás nélkül kerül kifizetésre; a koefficienseket csak a kifizetés járulékokkal nem fedezett részére alkalmazzák, amelyek bizonyos szakmák és/vagy személyi kategóriák számára az államtól kapott kiegészítő „kiváltságok”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.