BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mutatjuk, hogyan számítják idén ki a nyugdíjat – bárki elvégezheti

Még az is lehet, hogy érdemes megvárni a jövő évet a nyugdíjba vonulással.

Az Infostart a Nyugdíjgurura hivatkozva azt írja, hogy ha valaki már a tavalyi évben teljesítette a nyugdíjazásához szükséges feltételeket, de még nem vonult nyugállományba, idén is kérheti a nyugdíjazását.

Stressed,Depressed,Desperate,Caucasian,Old,Elderly,Senior,Woman,Grandmother,In
nyugdíjemelés
Vajon, mennyi az annyi?
Fotó: Shutterstock


 

A számítás menete a következő:

Az egész életünkben összesen szerzett szolgálati idő napjainak számát 365-tel elosztva megkapjuk, hány teljes évnek felel meg a szolgálati idő - ettől függ a nyugdíjskála szerinti nyugdíjszorzó százalékos mértéke. Az átlagszámítási időszakban szerzett, keresetekből le kell vonni a járulékokat, majd az adott évben érvényes szabályok szerint "adótlanítani" kell, ezt követően a nettósított éves kereseteket az adott évre vonatkozó – idén 2025. március végén/április elején közzéteendő, a 2024-es mértéknél várhatóan 13,6 százalékkal magasabb – valorizációs szorzóval meg kell szorozni. Ezután az így kapott éves keresetet össze kell adni, és ezt az összeget el kell osztani az 1988. január 1. napjától a nyugdíjmegállapítás napjáig terjedő időszakra elismert szolgálati idő azon napjainak számával, amelyeken a nyugdíjigénylőnek keresete volt (az osztószámmal), majd az így megkapott napi nettó átlagkeresetet meg kell szorozni 365-tel, hogy meghatározzuk az éves átlagkeresetet, amit pedig el kell osztanunk 12-vel, hogy megkapjuk a havi nettó "életpálya" átlagkeresetet.

Ezt a számot, ha szükséges degresszálni kell, vagyis 

ha a havi nettó "életpálya" átlagkereset meghaladja a 372 ezer forintot, akkor a degresszió szabályai szerint az ezt meghaladó keresetrészeket csak csökkentett mértékben lehet számításba venni.

 

Az így kiszámított havi nettó (járuléktalanított, adótlanított, valorizált) és szükség szerint degresszált "életpálya" átlagkereset összegét meg kell szorozni a korábban meghatározott nyugdíjszorzó százalékos mértékével, és már meg is kaptuk a nyugdíj induló összegét, amelyet – ha valaki erre jogosultságot szerzett – meg kell növelni a nyugdíjbónusz összegével, így kapjuk meg a nyugdíj folyósítandó összegét.


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.