Az alkotmányba foglalt eladósodási limit fellazításával Németország akár 220 milliárd eurót is felszabadíthat 2030-ig a költségvetés számára az infrastrukturális és védelmi kiadások céljából – derül ki a Bundesbank egy kedden közzétett jelentéséből.
Az úgynevezett adósságfék jövőjét taglaló jelentés a megengedett hiányt akár a GDP 1,4 százalékára is megemelné a jelenlegi 0,35 százalékos szintről, főként azért, hogy beruházásokat finanszírozzon. A deficit felső határa attól függene, hogy az államadósság a GDP 60 százaléka fölött vagy az alatt van-e, hiszen ez az a szint, amit az Európai Unió szabályai elméletileg megengednek – írja a Bloomberg.
A Bundesbank elnöke, Joachim Nagel szerint a javaslat, mely egy korábbi, 2022-es elképzelésre épít megőrizné a költségvetés stabilitását, miközben sürgős beruházásokat is finanszírozna. A jelentés heves, a közösségi költekezést érintő politikai viták közepette érkezik, ám jóval szerényebb min más közgazdászok javaslatai, melyek szerint
Németországnak 500 milliárd eurót kellene védelemre és 400 milliárd eurót infrastruktúrára költenie, hogy ellensúlyozza az amerikai visszavonulást Európából és a beruházások krónikus alulfinanszírozását.
A Bundesbank javaslata igyekszik azokat is megnyugtatni, akik szerint az eladósodási szabályok fellazítása felelőtlen költekezést hozna és veszélybe sodorná a költségvetés helyzetét, ezért jövőbeli szigorú szabályokat is tartalmaz.
A német jegybank szerint ugyanis az adósságfék bebizonyította értékét a múltban.
A megemelt hitelfelvétel kétharmadát a javaslat szerint beruházásokra és állami valamit helyi kormányzatoknak nyújtott támogatásokra lehetne költeni, míg a maradék egyharmadot más célokra is. Ez utóbbira azonban csak akkor lenne lehetőség, ha az államadósság a GDP 60 százaléka alatt lenne.
Noha egy ideiglenes vagy korlátozott különleges alap hasonló hatással járna, a Bundesbank inkább az adósságfék ezen reformját részesíti előnyben, mert az kiszámíthatóbb. Az adósságfék átalakításának kérdése felerősödött a február 23-i előrehozott választás után, ám szükséges reformhoz a fősodorba tartozó pártok nem rendelkeznek a szükséges kétharmados többséggel. Ám az adósságfék egyre kevésbé alkalmas eredeti szerepének betöltésére, inkább csak kényszerzubbonyba zárja a német költségvetést.
A választáson győztes kereszténydemokrata kancellár ezért szeretné az alkotmányt a még hivatalban lévő, választás előtti parlament segítségével módosítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.