Sztrájkra készülnek a tanárok Magyarország szomszédjában
Legalább 10 százalékos, azonnali fizetésemelést szeretnének a horvát tanárok, ezért szerdán az ország legtöbb tanintézményében nem lesz oktatás.

A független pedagógus szakszervezetek közleménye szerint azért sztrájkolnak, mert a közszférában dolgozók közül egyedül a tanárok nem kaptak idén fizetésemelést. Az oktatásáért és fiatalokért felelős minisztérium szerint nem véletlen, hogy a tanárok juttatása idén nem emelkedett, az elmúlt években ugyanis – Magyarországhoz hasonlóan – ott is jelentős bérfejlesztések történtek a szektorban. A 2019-es, több hónapig tartó tanártüntetések nyomására a zágrábi kormány 5 év alatt csaknem megduplázta az oktatók juttatásait.
A szaktárca erről egy táblázatot is közzétett. Ebből az látszik, hogy míg egy átlagos általános iskolai tanár 2019-ben 860 eurót keresett, addig most 1494 eurót vihet haza. De hasonló arányú bérfejlődés látható a középiskolákban és az egyetemeken tanító szakemberek esetében is. A tanárok az alapbérük emelése mellett azt is szeretnék, ha anyagilag is jobban megbecsülnék az idősebb kollégáikat.
- Az eddigi rendszer alapján ugyanis az oktatók 10 évenként kerülnek magasabb bérkategóriába.
- A tanárok viszont azt szeretnék, ha a jövőben 5 évenként emelkedne a bérlépcső.
De az oktatók ezen kívül több pénz szeretnének kapni a tanórákon kívüli tevékenységek után is.
A társadalom nem támogatja a horvát tanárokat
A 2019-es megmozdulásokkal ellentétben a tanárok mostani sztrájkja nem túl népszerű. Ennek legfőbb oka, hogy a szülők többnyire elégedetlenek a tanárok munkájával. A legtöbb szülő szerint ugyanis nem megfelelő az oktatás minősége.


