Újabb hatalmas pénzek érkeznek Kínában a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésébe. A Zhipu AI startupcég több mint 1 milliárd jüan (137,22 millió dollár) befektetést gyűjtött be alig pár hónappal azután, hogy az előző befektetési körben 3 milliárd jüanhoz jutott.
A Reuters beszámolói szerint a finanszírozási kör a kínai MI-ágazatban egyre jobban kiéleződő verseny közepette jött létre, nem sokkal a hazai rivális DeepSeek megjelenése után, amely nagy méretű nyelvi modellekkel rendelkezik, és azt állítja, hogy alacsonyabb költségek mellett felveszi a versenyt a nyugati, főleg amerikai versenytársakkal.
A Zhipu AI közleménye szerint a befektetők sorában megjelent többek között az államilag támogatott Hangzhou City Investment Group Industrial Fund és a Shangcheng Capital is.
A pekingi székhelyű startup a forrásokat a GLM nagy nyelvi modelljének fejlesztésére és az MI-ökoszisztéma bővítésére fogja felhasználni, a Csöcsiang tartomány és a Jangce folyó deltájának gazdasági övezetében működő vállalkozások kiszolgálására összpontosítva. A Hangzhou City Investment Group kiemelt célja, hogy a kelet-kínai város, Hangcsou jelentős MI-központtá váljon, egyfajta kínai Szilícium-völggyé. Hangcsouban található a DeepSeek központja is. A város aktívan foglalkozik azzal, hogy vonzó célpont legyen a mesterségesintelligencia-vállalkozások számára, állami tulajdonú vállalatokon keresztül is támogatja ezt a szaktort.
A 2019-ben alapított, és Kína egyik MI-tigrisének tartott Zhipu AI a Qichacha üzleti regisztrációs platform szerint 16 finanszírozási kört teljesített már. A vállalat decemberben 3 milliárd jüant gyűjtött be, az akkori befektetők között volt az állami hátterű Zhongguancun Science City is.
A technológia finanszírozásának nagy lökés adott a kínai MI-vállalatok tavaly év végi nagy sikere, például a DeepSeek nyílt forráskódú modelljének megjelenése. A DeepSeek azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hasonló képességeket tud felmutatni, mint a vezető nyugati cégek, például az OpenAI.
A Zhipu AI a sikeres befektető kör után bejelentette, hogy egy sor új MI-modellt tervez kiadni egy nyílt forráskódú keretrendszerben, beleértve az alapmodelleket, a következtetési modelleket, a multimodális modelleket és az MI-alapú asszisztenseket is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.