BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb német cég jelentett be tömeges leépítéseket: ezrek kerülnek az utcára

A német ipari leépítések csak nem akarnak véget érni. A Siemens most 6 ezer embert ereszt szélnek a gyenge kereslet miatt.

A német ipar továbbra is szenved, legalábbis erre utal, hogy mintegy hatezer dolgozójától válik meg a Siemens, főként a gyárak automatizációját és az elektromos autók töltőhálózatának kiépítését végző részlegeknél – jelentette be a vállalat kedden.

Siemens
A Siemens sem tudta elkerülni az elbocsátásokat / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A digitális ipar néven ismert részlegből 5600 dolgozót eresztene szélnek a 2027-es pénzügyi év végéig, ám ebből csak 2600 a németországi alkalmazottak száma. Az elektromos töltők üzletágában 450 főt építenek le. 

Az automatizációval foglalkozó részleg legfőbb problémáit a lanyha kínai kereslet jelenti, és a cég már tavaly jelezte, hogy elbocsátások jöhetnek. Ugyanakkor februárban Roland Busch vezérigazgató már arról beszélt, hogy a 68 ezer főt foglalkoztató részlegnél már látszanak a felépülés jelei – idézi fel a Bloomberg.

Az elektromos töltés üzletágát a Siemens idővel szeretné leválasztani, ám az jelenleg az erős árversennyel és a mérsékelt növekedési lehetőségekkel küzd. A mostani leépítés a részleg dolgozóinak harmadát érinti.

Trump–Putyin tárgyalás: véget ért a történelmi telefonhívás – szivárognak a részletek, mire jutott egymással az USA és Oroszország vezetője
A két vezető közel két órán át beszélgetett a háború lezárásáról. Trump és Putyin megegyezése kulcsfontosságú a háború lezárásához, illetve a geopolitikai egyensúly kialakításához a békemegállapodás után. A két vezető az infrastrukturális támadások leállításáról, a katonai segélyek szüneteltetéséről és az ukrán kényszerbesorozás beszüntetéséről is egyeztettek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.