BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Elképesztő ami a Ryanairnél történik: gigabónusz és fizetéscsökkentések repkednek a levegőben

Miközben Európa legnagyobb fapados légitársaságának vezérigazgatója gigabónuszra válhat jogosulttá, visszakérik az alkalmazottak egy részének fizetésemelését. A Ryanair árfolyama kirobbanó formában van, amiért Michael O’Leary vezérigazgató százmillió eurós jutalmat kaphat. A légiutas-kísérők egy részének ez különösen visszás lehet, miután a cég visszakéri tőlük a fizetésemelésüket, és csökkentené a bérüket.

A Ryanair több ezer eurót követel vissza egyes spanyolországi légiutas-kísérőktől. Ez az az emelés, amelyet az ír légitársaság tavaly adott egy szakszervezeti megállapodás keretében, és amelyet később a bíróság érvénytelenített – tudta meg a Reuters bírósági dokumentumokból.

légiutaskísérő, ryanair
A Ryanair visszaköveteli a fizetésemelést, és csökkentené a dolgozók bérét / Fotó: Shutterstock

A spanyol legfelsőbb bíróság márciusban úgy döntött, hogy a CCOO szakszervezet és a Ryanair között tavalyi, fizetésekről szóló megállapodás nem érvényes, miután a rivális szakszervezet, az USO januárban megtámadta azt.

Mivel az érvénytelenített szerződés az USO érdekképviselet tagjaira is szólt, amit a szakszervezet kifogásolt, a CCOO később csak a saját szervezetére kötött megállapodást a vállalattal.

Az ír légitársaság így áprilisban

arra kérte az USO légiutas-kísérőit, hogy térítsék vissza az érvénytelenített megállapodással szerzett fizetésemelést, továbbá fogadják el, hogy a bérük a 2024-es emelés előtti szintre csökken, hacsak nem váltanak át a CCOO-hoz. 

Egy szakszervezeti tag – aki a megtorlástól való félelem miatt névtelenséget kért – arról beszélt a hírügynökségnek, hogy a vállalat ekkor arra kérte, fizessen vissza 3857 eurót (1,55 millió forint), és csökkentse a havi fizetését. A dolgozó elmondta, hogy a fizetése a repült órák számától függ, de általában közel van a spanyolországi minimálbérhez, vagyis a havi 1184 euróhoz, azaz 477 ezer forinthoz.

A légitársaság szóvivője azzal reagált az ügyre, hogy a vállalat eleget tesz az USO fizetéscsökkentésre vonatkozó bírósági keresetének, amíg tart a fellebbezési időszak.

A Ryanair azon fapados légitársaságok közé tartozik, amelyek úgy szereztek nagyobb piaci részesedést az utasforgalomban, hogy az árakat nyomottan tartották, csupán alapszolgáltatások nyújtásával és alacsony bérekkel. A Ryanair dolgozói Európa-szerte többször is sztrájkba léptek az elmúlt években, hogy magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követeljenek.

Míg a légutas-kísérőknek fizetéscsökkentés, addig a vezérigazgatónak gigabónusz járhat a Ryanairnél

Közben Michael O’Leary vezérigazgató olyan szerződéssel rendelkezik, amellyel százmillió eurós bónuszt is elérhet– tudta meg a Bloomberg.

O’Leary akkor kaphatja meg ezt a jutalmat, ha Európa legnagyobb diszkont-légitársaságának részvényárfolyama 28 egymást követő naptári napon eléri vagy meghaladja a 21 eurót, vagy ha 2028 előtt 2,2 milliárd euróra növeli az éves nettó nyereséget.

Eddig a részvények 18 egymást követő napon keresztül érték el ezt a szintet, ami a leghosszabb sorozat a vállalat történetében. Korábban 2024 márciusában érték el a részvények ezt a szintet a leghosszabb ideig, de az akkor csak öt napig tartott.

Az ösztönzőt 2019-ben jelentették be, és O’Leary leghamarabb 2028-ban válhat jogosulttá rá, ha addig a légitársaságnál marad.

 

A pénzügyi jelentés nyilvánosságra hozatala után a Ryanair részvényei hétfőn 5,4 százalékkal rekordszintre emelkedtek. A vállalat a beszámolón túl 750 millió eurós részvény-visszavásárlást jelentett be, és közölte, hogy 2008 óta kibocsátott részvénytőkéjének csaknem 36 százalékát leírták, amivel kedvező pénzügyi helyzetbe került.

A Barclays elemzői szerint

a bónusz aggályokat vet fel a vállalatirányítással kapcsolatban, mivel a részvények visszavásárlásáról szóló igazgatósági döntés elméletileg a részvények árfolyamát a kívánt értékre emelheti.

A 64 éves O’Leary 1994 óta a Ryanair vezérigazgatója, és az ír vállalatot Európa legnagyobb diszkont-légitársaságává emelte.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.