BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Intő jel a magyaroknak: inkább visszaállamosítja a vasutat a kormány – vége a nyerészkedésnek, pontosabbak lesznek a brit vonatok

Még néhány év, és teljesen visszaveszik a hálózatot. A vasút államosítása azt követően történik, hogy a privatizáció lényegében semmilyen eredményt nem hozott.

Megkezdődött a brit vasút újbóli államosítása – jelentette Kertész Róbert, az MTI tudósítója Londonból.

Vasút államosítása, Starmer
Vasút államosítása: megkezdődött Angliában / Fotó: AFP

Mint beszámolt, megkezdődött a konzervatív párti kormányok által három évtizeddel ezelőtt privatizált brit vasúthálózat újbóli államosítása. A program a tavaly nyári parlamenti választások óta kormányzó Munkáspárt előre meghirdetett gazdaságpolitikai cselekvési terveinek egyik sarkalatos eleme.

Vasút államosítása: megkezdődött Angliában

A londoni közlekedési minisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint elsőként a South Western Railway (SWR) került ismét köztulajdonba.

A munkáspárti brit kormány tervei szerint 2027-re az utasforgalmat lebonyolító összes brit vasúti vállalat állami tulajdonban lesz.

Az államosítási folyamat olyan ütemben zajlik, ahogy a jelenlegi magánszektorbeli üzemeltetők koncessziós szerződései lejárnak, így nem kell közpénzből szerződésbontási kötbért fizetni.

A terv központi eleme a Great British Railways nevű állami szervezet létrehozása, amelynek feladatköre idővel a vasúti infrastruktúra fenntartására és a vonatközlekedés működtetésére egyaránt kiterjed.

A brit közlekedési minisztérium vasárnapi nyilatkozata szerint a vasúthálózat újbóli államosítása 

  • véget vet a megbízhatatlan vasúti szolgáltatásoknak
  • „és az utazóközönség kárára végzett magánszektorbeli nyerészkedésnek”.

Az 1990-es évek konzervatív párti kormányainak hatalmas ívű privatizációs kampányában 1993-ban jött el a vasút ideje: akkor hozták meg az addigi állami vasúttársaság, a British Rail lépésenkénti privatizációjáról intézkedő törvényt, amelynek értelmében az utas- és a teherszállítást, valamint a pályafenntartással foglalkozó céget (Railtrack) külön-külön adták magánüzemeltetésbe.

A vasútvonalakat 14 hónap alatt, egyenként ítélték oda franchise-rendszer keretében különböző magánvállalatoknak. A magánosított vasúti hálózat működése azonban azóta is szinte folyamatos bírálatok tárgya az elmaradt fejlesztések, a sorozatos késések, járatkiesések és a vonatok krónikus túlzsúfoltsága miatt.

Mindez intő jel lehet Magyarországnak is.

Az EU szabályai előírják, hogy lehetőséget kell adni a magáncégeknek a vasúti közszolgáltatásban az állami vállalat mellett. Sok utas ebben látja a megoldást a vasúti közlekedés problémáira. A brit példa viszont éppen azt mutatja, hogy a piac liberalizálása nem feltétlenül jelenti a szolgáltatás javulását, sőt.

Magyarországon a MÁV és a GYSEV a részese az állammal kötött vasúti közszolgáltatási szerződésnek, ez pedig a 2030-as évek elejéig biztosan így is marad.

Veszélyben a luxus: most dől el, kivonul-e Európából a Chanel, a Gucci vagy a Louis Vuitton
Bajban vannak az európai luxusmárkák, mert Donald Trump minden gyártást Amerikába telepítene. Ám a cégek védjegye, hogy márkáik európai kézműves termékek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.