Fényévvel távolabb került a Mars – Trump ejtette Elon Musk jelöltjét a NASA élére
A Fehér Ház javasolt költségvetése 18,8 milliárd dollárra csökkentené a NASA finanszírozását, és harmadával mérsékelné a munkaerő létszámát.
Isaacman köszönetet mondott Trumpnak és más támogatóinak a jelölése során kapott bizalomért. „Nem ez volt az utolsó küldetésem – bármilyen formát is öltsön végül –, de továbbra is rendkívül optimista vagyok abban, hogy az igazi űrkorszak még előttünk van” – írta egy X-en közzétett bejegyzésében.

A 42 éves Isaacman, aki a Shift4 fizetési technológiai céget alapította, két magánűrutazással vált híressé, szoros kapcsolatot épített ki a Musk vezette SpaceX-szel. Interjúkban nem rejtette véka alá a SpaceX iránti csodálatát, de a Rocket Lab és Jeff Bezos Blue Origin cégeit is az amerikai űripar erősségeiként említette.
Új szeleket hozhatott volna
Isaacman kinevezése szakítást jelentett volna a NASA hagyományaival, mivel az ügynökséget általában kormánytisztviselők vagy korábbi politikusok vezették.
Az üzletember a kereskedelmi űripari cégek további bevonását szorgalmazta a NASA céljainak előmozdítására. Egy áprilisi szenátusi kereskedelmi bizottsági meghallgatáson vázolta az ügynökség széles körű terveit, hangsúlyozva, hogy ambiciózus kutatási küldetéseket lehetne végrehajtani a Holdra és a Marsra.
Mint Megírtuk, a NASA vezetőjelöltje megnyugtatta a szenátust: nem törli a Hold-programot, de a Mars a cél.
Jared Isaacmann szenátusi meghallgatásán elmondta, hogy legfőbb célja eljutni a Marsra, de esze ágában sincs kihagyni a Holdat, mivel azt ugródeszkának akarja használni.
Trump beiktatási beszédében amerikai űrhajósok Marsra küldését szorgalmazta, ami régóta Musk célja is. Ugyanakkor a kongresszus több tagja a NASA rövid távú, a Holdra irányuló legénységi küldetéseinek fenntartását támogatta.